Tours-i Szent Mártonról

November van, így ismét aktuálisak a tavaly a Gödi Waldorf Óvoda fórumára írt gondolataim; szeretettel ajánlom mindenkinek.

-----

Szent Márton ünnepe előtt érdekes élményben volt ma részem. Talán tudjátok, talán nem, mostanában Utrechtben, Hollandiában dolgozom, 'nemzetközi ingázó' lettem. A hétvégén elmentem a Dóm toronyhoz, ami, mint kiderült, a legmagasabb templomtorony egész Hollandiában.

A toronyba fel is lehet menni, lift sajnos nincs :). A torony közepe táján van viszont egy tárlat, és egy makett is a torony tetejéről.

Meglepve vettem észre, hogy a templom tetején, a kereszt fölött Szent Mártont ábrázoló dísz van, amint épp elfelezi a köpenyét. (Annyira nem kellett volna meglepődnöm, miután Szent Márton székesegyháznak hívják). Nyomban a Márton napi játékok jutottak eszembe.

Túl azon az egyszerű magyarázaton, hogy hát így hívják a katedrálist, szöget ütött a fejembe a dolog. Azon tűnődtem, milyen mély megértéssel rendelkeztek a XIV. században a tervezők: Szent Mártont emelik a legmagasabb helyre; Szent Mártont, amint épp a mások javát szolgáló igaz szeretetet gyakorolja: a szívből jövő, önzetlen adást. Még a keresztnél is magasabban van: ez azt a mély szellemi bölcsességet jeleníti meg, hogy az igaz szeretet a legmagasabb rendű létezés -- vagy, ahogy Igaz Atya mondja, Még a mindentudó és teljhatalmú Isten is meghajol az igaz szeretet előtt.

Hollandiában így a dolgok - a szimbólumok szintjén - rendben vannak: a szellemi szféra magaslatán az önzetlen, igaz szeretet áll.

Szent Márton Szombathelyen született, így élete összeköti Európát Rómától Pannónián át egész Franciaországig, ahol később élt. A nehézlovasságnál szolgált, amikor a koldussal találkozott és megosztotta vele köpenyét.

Aznap éjjel Jézus jelent meg álmában, és azt mondta: Itt van Márton, a római katona, aki nincs megkeresztelve; ő felöltöztetett engem. További két évig volt katona, egészen a gallokkal vívott Wormsi csatáig, amikorra megérett benne a meggyőződés és még a csata előtt kijelentette: Én Krisztus katonája vagyok, nem harcolhatok.

Azt, hogy valóban elkötelezett hitéből fakadt e kijeletés, az is bizonyítja, hogy amikor tette miatt bebörtönözték és gyávasággal vádolták, önként felajánlotta, hogy fegyverek nélkül megy a csatába. Ezt felettesei hajlandók lettek volna elfogadni, a csata azonban elmaradt, a gallok békét kértek.

Talán nem véletlen, hogy a templom építése óta eltelt több, mint hatszáz év alatt még mindig Szent Márton van a legmagasabban, mivel az alapelv azóta is változatlan: előrelépni, a dolgok megszokott kerékvágásán változtatni, jobbítani, gyógyítani az önzetlen adás révén lehet, amikor magam érdekei elé tudom helyezni a nagyobb célt, Istent, és Isten gyermekeit: az embertársainkat; azzal a mély megértéssel, hogy az én érdekeim is így teljesülnek.

Azt hiszem, ez Szent Márton ünnepének igazi üzenete.

Sámuel

Sámuel gondolatai fiai körül forogtak, mikor az első vének megérkeztek. Joelt és Abiját ő tette meg bíráknak a déli tartomány városában, és szíve akkor örült; úgy érezte, családja révén tovább viheti Isten akaratát. Joel és Abija, megerősödve, vele együtt bírái lehetettek volna egész Izraelnek. Fiai azonban nem egyszer pénzért elferdítették az igazságot. Ha ez a hír a távoli Beérseba földjéről már ide, Rámába is eljutott, az azt jelentette, hogy egész Izrael tud róla.

Ez így is volt. Igaz, a vének, akik az ország minden tájáról jöttek, nem csak Sámuel fiaiban megrendült bizalmuk miatt voltak itt. Lassan, körülményesen, ráérősen vezették elő mondandójukat. Nem fukarkodtak a tiszteletteljes, elismerő szavakkal és az ajándékokkal. Minden mondatukkal kifejezték bizalmukat és megbecsülésüket. (Sámuel soha nem érezte, hogy ilyen kivételezett bánásmódot érdemelne). A vének királyt akartak -- tőle.

Nem új keletű gondolat volt ez. Sámuel korábban határozottan ellenezte a királyságot. "Ahol a szeretet eltűnik, ott megjelenik az igazság. És ha az igazság eltűnik, az erőszak kerül elő." Már a bírák sem a szeretetről szólnak. A bírák: az igazság - a király: az erőszak. A király nem egyezkedik, nem magyaráz -- a király parancsol. Sámuel számtalanszor magyarázta ezt el a véneknek.

Mégis, a szíve mélyén szomorúan egyet kellett értsen velük. A bírák kora lejárt - érezte, már nem él Isten már nincs ott Izrael népének szívében, már nem a tisztesség, a lelkiismeret hajtja tetteiket. Nem bírára volt szükség, aki a jó szándékú, vagy legalább törvénytisztelő emberek között igazságot tesz a nehéz esetekben. Nehezen de, elfogadta ezt.

Fájt a szíve Izrael miatt, a nép miatt, aki inkább választja az igát, inkább lesz a király szolgája, mintsem hogy felébredjen és felelősséget vállaljon az életéért. Fájt a szíve Isten miatt, mert tudta, érezte, hogy a gondviselés útja épp az egyéni felelősség felvállalásáról szól.

Nem ellenkezett, amikor Isten megbízta a király kiválasztásával és azt követően heteken át szüntelenül imádkozott, hogy megtalálja a megfelelő embert. Úgy érezte, sorsdöntő, ki az az egyetlen ember, aki vezetni fogja Izraelt.

Ki ez a személy? Nem tudta. Hogyan fogja megtalálni? Nem volt elképzelése. Szívében azonban eltökélt volt. Ő maga sem volt már fiatal, az évek szívóssá, kőkeménnyé edzették. Elvonult, a bíráskodást is félretette. Kora hajnaltól imádkozott, gyakran egész nap és egész éjszaka. Ismét átélte, mint már sokadszor, ahogy napról napra erősödött az eleinte halvány, bizonytalan érezés, ahogy az imán keresztül megérkezik a válasz. A folyamatos ima, az elhagyott étkezések, a szótlan magány révén kirekesztette magát a város nyüzsgő életéből, a szellem világában azonban egyre stabilabb alapot érzett a lába alatt.

Teremtő munka volt ez, amit látott is. Szellemi szeme előtt dinamikusan formálódott a királyság eszménye. Fokozatosan nyilvánvalóvá vált számára, hogy megtalálni a király személyét, ami miatt szíve pár hete még nehéz volt, csupán a feladat legkisebb része. Az igazán nehéz kihívás azután jön, és nem csak az új királyra vár, hanem nagyon nagy mértékben őrá is.

A királynak bázist kell építeni -- át kell adni az ő saját alapját, mellé kell állítani a benne bízó, őt tisztelő embereket. Sámuelt nem csak Rámában ismerték és szerették. Híre eljutott a mindig mozgó törzsek, az utazók, kereskedők révén egész Izraelbe és azon túl, a filiszteusok földjére is. A királynak ennél többre van szüksége: a törzsfők, a törzsek támogatására és együttműködésére. Csak a királlyal, a központi személlyel együttműködve tud Isten működni, márpedig arra most, a filiszteusok fenyegető közelsége miatt feltétlen szükségük volt.

Imái során ostromolta Istent, kérdéseket tett fel, kitartóan, újra és újra. Azt már tudta, hogy Isten ki fogja választani a királyt -- azt akarta tudni, hogyan értetheti meg az emberekkel, hogy ő valóban Isten választottja.

Lelki szemei előtt lepörögött a jövő egy lehetséges víziója: az ünnepség, amint felkeni a királyt, az összegyűlt tömeg. Látta, amint csurog a szent olaj az óriási termetű király fején -- és ahogy felpillantott -- szeme büszke, fennhéjazó tekintetekkel találkozott. Látta az elutasítást tekintetükben, látta, ahogy auráikat a sötét narancsszínek uralják: az önteltség, a gőg.

Hogyan tudom megértetni velük? Meg kell érteniük!! A vének, akik eljöttek hozzá, királyt akarnak, pedig nekik nem lenne rá szükségük. Nem is maguk számára kérik. Az iránytalan új generációnak kell a vezető, ők viszont ezt nem akarják, nem látják.

Meg kell érteniük, hogy ezt Te akarod, Uram!! - kiáltotta elméjében teljes erejével.

Valami koppant. A szobában amúgy teljes csönd honolt. Kinyitotta a szemét, pislogott, kiesett az imából. Erőltette homályos tekintetét, végigjáratta az egyszerűen kialakított helyiség tárgyain.

Szeme megakadt a sorsvető fadarabon. Felvette a földről. Nes Gadol Hayah Sham - sorolta a automatikusan a memoritert. Nes gadol hayah sham - Nagy csoda történt ott. Nagy csoda. Egy nagy csodára lenne szükség, valóban ezt érezte.

Sámuelnek hirtelen bevillant valami: a sorsvetőt a tekercstartó állvány szélén hagyta - hogy kerül a földre? Óvatosan letette maga elé, próbálta felidézni a pillanatot, amikor koppanva a földre esett. Érezte, hogy fontos dolog történik, minden idegszálával azon volt, hogy visszakerüljön az előbbi tudatállapotba. Már emlékezett. Szeme a kis fadarabon pihent, elméjében felderengtek az előbbi látomás képei, a királyválasztás, a bizalmatlan tömeg. Ez a Te akaratod, meg kell hogy értsék!! - minden indulata egy pontban összpontosult.

A fadarab megpördült, egy gyors mozdulattal felé gurult az állványon, majd lepottyant.

Sámuel elképedve, ámulattal emelte fel. Keze, mint a lassított felvétel, úgy mozgott, agya viszont villámgyorsan cikázott és kombinált. Hálásan elmosolyodott -- megvolt még egy válasz.

A következő napokat ugyanebben az elmélyült állapotban töltötte. Miközben külsőleg a véres áldozat előkészítésével volt elfoglalva, szüntelenül a királyság és a király körül forogtak gondolatai, imái.

Délután egyedül imádkozott, amikor Isten közölte vele, holnap eljön hozzá az, akit ő fog felkenni királlyá. Sámuel szíve egyfelől megkönnyebbült, másfelől halálosan komollyá vált. Szavát sem lehetett venni, elkerülte az embereket.

(folytatjuk)

A csillagos ég és azon túl

The Known Universe - Az ismert világegyetem -- Gyönyörű rövidfilm a ma ismert és egyáltalán megfigyelhető univerzumról. Ami különleges benne: a filmben szereplő összes égitest helyzete valós, pontos. Az égitestek adatait a több tucat szervezet évtizedes csillagászati megfigyelései alapján alatt összeállított Digital Universe térkép tartalmazza.



Elképesztőek az univerzum méretei; Földünk apró szösz csupán. Lenyűgöző Isten pazar tervezése, amivel létrehozta nekünk, gyermekeinek. Így rátekintve a világegyetemre, Isten szülői szeretete kézzelfoghatóvá válik: Valahol laknia kell a gyermekeimnek -- de hol? Adjuk meg a módját, csináljunk egy jó kis kuckót; egy olyat, amit nem nő ki túl hamar.

El tudod képzelni? A Föld, a hegyek és a folyók, a Hold, a Nap, a bolygók, a Tejútrendszer és az összes galaxis -- mindez a tiéd. Te kaptad, Isten készítette a születésnapodra. Micsoda ajándék. El tudod ezt hinni?

"Micsoda emberközpontú, gőgös nézőpont", kaptam meg már többször is. "Méghogy a Föld az emberért van."

Vallásos emberektől is hányszor hallottam ezt a szívtelen gondolatmenetet: "Isten létrehozta a világegyetemet, ez rendben van -- de hogy kapcsolódna hozzá, célja lenne vele? Ugyan már. Isten sokkal nagyobb; Isten céljait nem tudhatjuk, fel sem foghatjuk."

Az ember számukra nem más, mint az egyik végterméke annak a kozmikus játékszernek, amit Isten létrehozott, beindított, majd magára hagyott.

Mi lehetne ennél magányosabb, szomorúbb állapot -- egy Isten, aki teremt, majd nem kötődik, aki nem érez semmit az iránt, amit létrehozott! A szív, a szeretet hiánya. Ha Isten valóban ilyen lenne, neki se látott volna az egésznek.

Taoista gondolat ez: "(A bölcs) létrehoz, de nem veszi birtokába; teremt, de nem ragaszkodik (ahhoz, amit teremtett). Művét beteljesíti, de nem él vele. S éppen azért, mert nem él vele, nem is veszítheti el."

Sok keresztény és muszlim ismerősömnek is elmondtam, hogy Isten nem tud nélkülünk élni, hogy nem tud egyedül boldog lenni és minden egyes nap, minden egyes percben továbbra is erőfeszítést tesz, teremtő munkát végez azért, hogy visszataláljunk hozzá. Többen válaszolták, hogy ez antropomorfizmus: emberi gondolkodásomat, emberi érzéseimet vetítem ki Istenre; hogy Isten létrehozta ezt a világot, de nem azért, mert bármi célja lett volna vele, hanem mert Ő mindenható, Ő a teremtő -- megteheti, de nem szabad földi, emberi célokat, vágyakat belelátni ebbe.

Az emberek világában nem az a normális, nem az a bölcs, hogy valamit létrehozunk, de nem élünk vele, hogy semmit sem kezdünk vele. A bölcs alkot és örökre a szívébe zárja. Művét beteljesíti és örül neki. Kapcsolata teremtményével örök, még ha ezzel ki is teszi magát a legnagyobb fájdalomnak.

A helyzet az, hogy nem mi antropomorfizáljuk Istent -- Isten vetítette ki ránk, emberekre az ő saját Isteni természetét.

Ha gyermekedre nézel, és azt mondod, ő a mindenem, ez azért van, mert Isten is azt mondja, mikor téged néz, hogy te vagy a mindenem.
Ha imádban Istenhez szólsz: szükségem van rád! -- tudd, hogy Istennek éppúgy szüksége van rád.
Ha úgy érzed, nem tudsz Isten nélkül élni, ez azért van, mert Isten is azt érzi, hogy nem tud nélküled élni.

Kölcsönösség - ahogy Isten lépéseket tesz felénk, és szüntelen keresi a kapcsolatot velünk, nem várhatunk mi sem tétlen. Hasonlítsunk Istenre egyre jobban, az önzetlen adás, a társaink örömét kereső szeretet szüntelen lépéseivel.

Azt hittem, még fogom a kezed

Oly esetlen szavak
Meglepetésem hirtelen jött és nem esett jól,
mint mikor összetörik a kristálygömb,
s megszűnik a varázs.

Azt hittem, még fogom a kezed,
mint egykor.
Nem vettem észre és te sem:
Egymás kezét fogva lassan elaludtunk.

Jó volt ez így. Együtt voltunk.
Csak az ébredés volt különös, szokatlan.

Azt sem tudom, melyikünk ébredt előbb.
Talán te? Vagy most én?
Talán csak én aludtam?
Átjár a bizonytalanság.

Próbálom felidézni régi vágyaink,
próbálom kitalálni közös terveink.
Hányszor átgondoltuk, leírtuk füzetlapokra,
amik később elkallódtak, szétszóródtak.

Csak remélni tudom, hogy volt, ami valóra vált.

Mi ezzel a baj, miért zavar most hirtelen?
Nem tudom, de mardos a lelkiismeret.
Talán megfosztottalak valamitől,
de biztos, hogy megfosztottam magam tőled.

Rohanva élem napjaim,
s noha egyre több fér bele,
egyre kevesebb közte a lényeges.
Mi a lényeges?

2004.

Tízig számolni

"Mit teszel ma a világbékéért?" - ezt kérdezte tőlem a Skype, és a kérdés meglehetősen üdítően hatott a "Tudta Ön, hogy a Skype-pal olcsón tud SMS-t küldeni?" jellegű kérdések után (mintha nem mindennap tenném!).

A Béke Nemzetközi Napja, szeptember 21 -- azaz ma. A Wikipedia megfogalmazásában: a napot a békének szentelik, pontosabban a háború hiányának.

Pedig a béke nem a háború hiánya.

A béke bennünk kezdődik. A belső béke terén pedig az elmélyült buddhisták igen csak élen járnak. Talán nem véletlen, hogy tegnap négy buddhista szerzetessel találkoztam. Persze, hogy nem véletlen, a hévégén volt a dalai láma Budapesten. De talán nem véletlen, hogy pont a béke napja körül pont Budapesten járt.

Kezdjük egy játékkal, egy buddhista gyakorlat inspirálta játékkal, amiről Hyung Jin Nim, Igaz Szülők hetedik fia ír az egyik könyvében:

"A játék neve: 'Tízig számolni'. Íme a játék szabályai. Lélegezz be és ki mélyen, majd egyszerűen számolj magadban: 'egy'. Lélegezz be és ki, és ismét számolj: 'kettő', így egészen tízig. Azonban van egy feltétel, egy csel: összpontosíts a teljes lélegzés alatt, a legelejétől a legvégéig és ne engedd, hogy egyetlen gondolat is belépjen az elmédbe.

Ha a lélegzésről gondolkozol - az egy gondolat. Ha már hétnél tartasz, és azt gondolod, már csak három van hátra, az egy gondolat stb.

Miért játszottuk ezt a kis játékot? Ha részt vettél benne, valami igazán mélyet tanultál, nem a logika vagy az intellektus mentén, hanem megtapasztalva: épp most voltál tanúja, mennyire elválik egymástól a lelked és a tested. Azt mondjuk, 'Oké, elszámolunk tízig', azonban a lélek nem követi ezt. Elveszik a gondolatokban valahol 'három' és 'négy' körül (ez a legvalószínűbb -- ha őszinték vagyunk magunkkal). Azon tűnődik, mit kell vásárolnunk, vagy kit kell felhívnunk.

...

Gyakran megkérdezem társaimtól: 'Hogy van az, hogy a világbékét akarjuk elhozni, amikor még tízig sem tudunk elszámolni?' ... Ez egy kicsit problémás, különösen, mivel Igaz Atya azt mondja, mindaddig, amíg az egyén lelke és teste ellentmondásban van, addig konfliktus, viszály lesz a családban, a nemzetben és a világban.

...

Ezt azonban nem lehet elméleti szinten megtanulni, mivel ez egyszerűen ez nem egy olyan tudás, amit birtokolni lehet. Ez egy olyan állapot, amivé kell válni -- nem csak egyszer, vagy kétszer, de folyamatosan. A békét azáltal kell elhoznunk, hogy mind belsőleg, mind külsőleg békések vagyunk, magunkban, és másokkal. Más szavakkal, a belső béke (amit sokak önközpontú dolognak tartanak, hogy megpróbálják igazolni saját erőfeszítésük hiányát) és a külső béke nem különállóak, hanem kibogozhatatlanul összekapcsolódnak.

Azonban ha csak egy másodpercig tesszük -- a béke elillan. A békét folyamatosan bizonyítani kell, esetről esetre, kitartó éberséggel. Hatalmunkban áll a békét választani.

...

Nem sok haszna van, ha csak beszélünk a békéről és a szeretetről; sokkal lényegesebb a békévé válni, hogy teljes mértékben Isten szeretetévé válhassunk. Akkor a békét és a mennyei szeretetet nem kell keresni, az már ott van -- bennünk megtestesülve és így fizikailag megtestesülve a világban.

...

Ha nem teremtünk békét a harcban álló lélek és test között, akkor nem csupán nem oldjuk meg a problémát, de mi is részei vagyunk a problémának! Így ez az a munka, amire most vállalkozom."

Nekem hitelesek ezek a szavak egy olyan embertől, aki minden nap hajnali fél háromkor kel, saját elszánásából, évek óta, család és gyerekek mellett. (Főleg, hogy én gyakran nem felkelni, de lefeküdni sem tudok fél három előtt).

Szóval, mit teszek ma a világbékéért? Miért csak ma? Miért nem minden nap?
Legyen mondjuk ez: elszámolok tízig, majd újra és újra, amíg nem tudok eggyé válni azzal, amit mondok.

Vagy, ahogy Horton fogalmaz: "Amit mondok, azt teszem és amit teszek, azt mondom -- száz esetből százszor!"

Gyöngyvirág II. - az új tavasz

Ma Hildától kaptam egy gyönyörű, harmatos gyöngyvirágot, gyengéden figyelmeztetve arra, hogy tartozom a Gyöngyvirág korábban ígért második felével:

Köszönöm Hilda!

Akkor folytatom...

Pár hete történt egy este, hogy a szokatlan csend miatt a szobában zenére vágytam és valahogy, mennyei ihletésre eszembe jutott az Ederlezi Rúzsa Magdival elhíresült változata. Gondolom, mindenki ismeri; itt van:



Zseniális. Nem tudtam tőle szabadulni, újra és újra meghallgattam, órákon keresztül.

Annyira szívemből szól, és annyiféleképpen kapcsolódom ehhez a dalhoz.

A dal szövegét Goran Bregovic bandája, a Bijelo Dugme írta egy hagyományos cigány népdal dallamára -- az Ederlezire. Az 1988-ban kiadott Ćiribiribela album legnagyobb slágere lett a dal.

Noé bárkája van a képen, még az özönvíz előtt (gondolom, mert befelé mennek az állatok). Noé egy új világ kezdete volt, illetve, lett volna. Noé Isten gondiselésének egy központi személye volt, aki a Messiás számára a családi szintű alapot hozta volna létre.

A kép amúgy Edward Hicks festménye - ő az a Hicks, aki hatvanegyszer megfestette a Békeszerető Királyságot, azaz a Mennyei Királyságot a Földön.

Az Ederlezi azonban nem csak Noén és Hicks-en keresztül kapcsolódik a Mennyei Királysághoz, az új kor kezdetéhez.

Ederlezi a romák tavaszünnepe, amikor az új tavaszt köszöntik. Ederlezi -- ez Szent György napjának roma neve, szerbül Đurđevdan. A néphagyomány e naptól számítja az igazi tavasz kezdetét -- ez április vége, május eleje, hol épp mikor ünneplik.

Aradi Lajos ezt írja: "A Kárpát-medencének azonban egyedülállóan kitüntetett szerepe van a Szent György-vonalak rendszerében. Itt ugyanis az akupunkturális pontoknak olyan sűrűsödése fedezhető fel, amely páratlan a Földön. Ráadásul Budapesttől harminc kilométerre, a Pilisben, Dobogókőn található a Föld szívcsakrája, vagyis az energiavonalak csokra, a legfőbb akupunkturális pont."

Szent György, amellett, hogy ő a sárkányt legyőző, bátor szívű harcos, így is kapcsolódik a szívhez.

A dalban virágzik a gyöngyvirág, aminek szerb neve đurđevak. Đurđevdan és đurđevak -- ez alapján a gyöngyvirág Szent Györgyhöz tartozik -- Györgyvirágnak is hívhatnánk. Angol neve Lily of the valley.

Az angol Wikipedia ezt írja a Lily of the valley címszó alatt:

A gyöngyvirágot Krisztus második eljövetele jelének tekintik. A gyöngyvirágnak tulajdonítják az ember azon erejét is, hogy egy jobb világot el tud képzelni.

(Lily of the valley is considered the sign of Christ's second coming. The power of men to envision a better world was also attributed to the lily of the valley.)

A Wikipédia még ezt is írja a gyöngyvirágról:

A virágot Asszonyunk könnyeiként is ismerik, mivel a keresztény legenda szerint a gyöngyvirág Éva könnyeiből jött létre, miután Ádámmal a Paradicsomból kiűzettek. ...Egy másik keresztény legenda szerint Mária könnyei váltak a gyöngyvirággá, amikor Jézus keresztrefeszítésekor sírt, ezért Mária könnyének is nevezik a virágot.

(The flower is also known as Our Lady's tears, since, according to Christian legend, the lily of the valley came into being from Eve's tears after she was driven with Adam from the Garden of Eden. ...Another Christian legend states that Mary's tears turned to lily of the valley when she cried at the crucifixion of Jesus, and because of this it is also known as Mary's tears.)

Micsoda egy virág! Egyszerre kapcsolódik az első emberpárhoz, Jézushoz és a Második Eljövetel Urához!

A spirituális megértéssel rendelkező, a belső lényeget megragadó népi intuíció a gyöngyvirággal helyesen jeleníti meg azt a mélységes és erős szellemi kapcsot, ami összefűzi

• az első emberpárt,
• Jézust, aki második Ádámként azért jött, hogy új kezdetet adjon az emberiségnek, valamint
• a Második Eljövetel Urát, aki az új kezdetet fizikailag is meggyökerezteti a földön, a szív helyreállításával.

A virágnyelvben a boldogság visszatértét jelenti. A legenda arról mesél, hogy a gyöngyvirág egy fülemüléhez vonzódott, aki nem tért vissza az erdőbe mindaddig, míg a gyöngyvirág májusban ki nem virágzott.

(In the "language of flowers", the lily of the valley signifies the return of happiness. Legend tells of the affection of a lily of the valley for a nightingale that did not come back to the woods until the flower bloomed in May)

A fülemüle szerintem Isten szelleme, aki nem tud visszatérni a földre mindaddig, míg a Messiás meg nem jelenik és meg nem nyitja az utat. A legenda ismét jól jeleníti meg Isten szomorú helyzetét, aki nem tud kapcsolódni a teremtéséhez és gyermekeihez, akik annyira távol kerültek tőle; és nincs senki, aki össze tudná kapcsolni őket.

Ez a Messiás igazi identitása: kiválasztott pozícióban áll, ahol össze tudja kapcsolni az embereket Istennel. A Messiás ily módon nem csupán az emberiség, de Isten reménye is egyben.

A gyöngyvirág nagyon mérgező növény, ha megesszük (mondjuk, mert medvehagyának nézzük). Szára és levelei azonban harmincnál is több szívre ható glikozidszármazékot tartalmaznak, amelyekből szívgyógyszereket készítenek; a szívverés ritmusát tudják ezekkel szabályozni.

Hasonlóképpen, a Messiásból desztillált anyaggal - tanításával és életvitelével - gyógyíthatjuk a szívünket: a szeretetre való képességünket; feléleszthetjük eredeti Isteni természetünket, ami nem más, mint az önzetlen, másokért való létezés, az adás. Az a folyamat, ahogyan a nyersen, töményen mérgező anyagból gyógyszer lesz -- ez pedig a Messiás lényének megértése és megérttetése másokkal. Magunk számára az imán, elmélkedésen keresztül tudjuk leszűrni a gyógyító szert: azt a belső vezetést, belső bölcsességet, amely segítségével szívünk ritmusát Isten szívveréséhez harmonizálhatjuk.

Ami azt illeti, Igaz Atya maga is sok időt tölt a 'lepárlóban': rengeteg feldolgozott anyagot készített el, ezek része az a nyolc tankönyv, amire mostanában sokszor hivatkozik. A gyógyszert minden reggel be kell venni, csak úgy használ -- ezért olvassuk rendszeresen az írásait.

Hadd álljanak itt befejezésül Igaz Atya önéletrajzának (ami nemsokára magyarul is kész lesz) első mondatai. Biztos vagyok benne, hogy a könyv nem véletlenül kezdődik az új tavasszal:

Tegnap egész éjjel csendes tavaszi eső esett, amely véget vetett a téli aszálynak. Olyan kellemes volt az eső után, hogy egész reggel a kertben sétáltam. A hosszú tél után először volt a talajnak kellemes, nedves föld illata, a szomorúfüzeken és a cseresznyefákon pedig megjelentek a tavaszi rügyek. Szinte hallottam, amint új élet hajt ki itt is, ott is a kertben. Egyszer csak arra eszméltem, hogy a feleségem, aki utánam jött a kertbe, fiatal feketeüröm hajtásokat szedeget, amelyeknek a száraz gyepen keresztül sikerült kidugni a fejüket. Az éjszakai eső az egész világot illatos tavaszi kertté varázsolta.

Mindegy, mennyi zűrzavar van a világban - amikor a naptár márciusra fordul, a tavasz már úton van. Ahogy öregszem, egyre többet jelent számomra, hogy a természetben a telet a tavasz követi, és teljes pompában ragyogó virágokat hoz magával.

Gyöngyvirág I.

Ma este olyan csend, szokatlan csend volt a szobában, hogy zenére vágytam és valahogy, mennyei ihletésre eszembe jutott az Ederlezi Rúzsa Magdival elhíresült változata. Gondolom, mindenki ismeri, itt van:

Zseniális. Nem tudtam szabadulni tőle, újra és újra meghallgattam, kb. négy órán keresztül, kisebb megszakításokkal. Annyira szívemből szól, és annyiféleképpen kapcsolódom ehhez a dalhoz.

A dalnak ez a szövege egy hagyományos cigány népdal dallamára íródott -- az Ederlezire. Ederlezi a romák tavaszünnepe, az új tavaszt köszöntése, Szent György napja.

Meglepő és mély összefüggések derültek ki, amint utánajártam a dal történetének, szövegének, valamint a gyöngyvirágnak és Szent Györgynek.

Most azonban nincs időm mindezt rendszerezetten leírni, pedig páratlan módon megvilágítja a dal mögött álló koherens , összefüggő szellemi tartalmat. Ezért nemsokára -- Gyöngyvirág II., addig pedig hallgassátok sokat Magdit.

ps.
Titokzatoskódó lett kicsit ez a befejezés; olyan, mint mikor a fiatal Fermat, akinek rossz szokása volt minden keze ügyébe eső papírdarabra írogatni (no igen, akkor még nem volt Office Depot), Diophantosz egy művének margóján a következőket írta egy matematikai tétellel kapcsolatban:

"...igazán csodálatos bizonyítást találtam erre a tételre. A margó azonban túlságosan keskeny, semhogy ideírhatnám,"

Ezzel a két félmondatával sikerült a matematikusok érdeklődését fenntartani a következő háromszázötven évben, amire végül sikerült a tételt bizonyítani. Reményeim szerint azért a Gyöngyvirág II.-re nem kell ennyit várni.

--- és, egy hónappal később: Gyöngyvirág II. - az új tavasz !

Megnyitott a Párkönyvtár

Szolnoky Norbert, hazánktól távolabb került barátom indított új oldalt. Külföldi, párkapcsolati témában tapasztalt szerzők írásait fordítja heti, majd később napi rendszerességgel. Javaslom mindenki szíves figyelmébe!

"Célunk: A Párkönyvtár szeretne a boldog házasságok éltetője, erőforrása és elősegítője lenni.

Álmodozó egyének, leendő párok, fiatal házasok, megedzett vitézek és vitéznők - egyszóval mindazok, akik hisznek az örökkön örökké tartó, jól működő, mindkét fél számára boldogságot nyújtó házasságban, és meg is akarják azt valósítani: számotokra készült a Párkönyvtár.

Nézz körül és iratkozz fel az ingyenes heti bölcsességekre és ha tetszik, akkor a jövőbeli napi bölcsességekre egy minimális havi díjért (nemsokára megjelenik a napi kiadás is). Minden kiadás egy cikket és egy karikatúrát tartalmaz. Csak most indultunk, így még nem sok cikk van fennt, de gyorsan bővülünk, szóval ne felejts el feliratkozni!"

http://www.parkonyvtar.com/

Egy buddhista a bűnbeesésről

Uff. Buddhista és bűnbeesés -- ez ilyen cross-over vallásos, ezo-izés dolog, igaz?

Nem -- és nem. Teljesen konkrét. És komoly. Viszont nagyon hosszú lett; ezért, és sokak korábbi kérésére most már rendesen nyomtatható lett az oldal.

Az említett buddhista Laurie Anderson. Laurie zenéjét 1990 óta ismerem, azaz kicsit régebben, mint a feleségemet. Az első album, amit tőle hallottam, a Mr. Heartbreak volt, unokatesóm gyűjteményéből. Gábor megengedte, hogy két CD-t kikölcsönözzek tőle, és amikor visszavittem, akkor vihettem másik kettőt. Ez évekig nagyon bevált mint a kockázatkezelés és a veszteségkezelés egy remek eszköze. Számomra a módszer annyi jelentett, hogy hosszú ideig hallgattam egy-egy CD-t, tekintve, hogy saját gyűjteményem is kb. két CD lehetett akkortájt. Igen, még nem lehetett CD-t másolni és MP3 lejátszó sem volt. Sőt, a CD rém menő dolog volt.

1990-ben alig beszéltem angolul, így hónapok munkája és találgatása volt, amíg megfejtettem az album szövegét. A zene valahogy vonzott, magával ragadt ez a hihetetlenül minimalista, alig-zene. Laurie Anderson előtt nem találkoztam még olyan zenésszel, akinek a szöveg lényeges lett volna. Szégyen vagy sem, de a 80-as évek diszkó-zenéjén nevelkedtem, ahol valóban nem sok értelme volt a szövegnek (mint ahogy később az Irigy Hónaljmirigy által feljavított változatok ezt látványosan bizonyították).

Laurie Anderson viszont nem zavartatta magát, képes volt egész albumokat megtölteni történetekkel, a zene csupán aláfestés volt a mondanivalójához. Lemezein többnyire egymaga egy szintetizátorral, esetleg egy hegedűvel, de kb ez minden.

Eltelt egy kis idő, mire kiderítettem, hogy a Mr. Heartbreak második száma Ádám és Éva történetéről szól. Itt azon túl, hogy valamiről egyáltalán szólnak a számok, plusz meglepetés volt, hogy valaki elgondolkodott egy bibliai történeten.

A diszkózene mellett hagyományos katolikus nevelésben is volt részem. A bibliai történeteket, így Ádám és Éva történetét is olyan kategória alatt raktam el, amit ma leginkább teremtés-mítosznak hívok. Létüknek a valóságomhoz semmi köze nem volt -- egy elképzelés, egy lehetséges magyarázat arról, hogy hogyan is kezdődött az emberiség. Mindaddig ők a világot a hátán hordozó teknősbékával, a küklopszokkal meg Vejnemöjnennel és még sokakkal együtt egy nagyon rendetlen dobozban voltak elrekkentve. Megjegyzem, Vejnemöjnennel a helyzet változatlan.

Laurie Anderson előadása volt az első, ami Ádámot és Évát valóságos, hús vér lényként mutatta be nekem. Akik éreznek, gondolkodnak, mint én. Nem különbözőek, nem szimbolikusak -- emberek, akik éppenséggel az első emberek.

Az előadás nagyon valós és igaz volt, mert megerősítette azt a lelkem mélyén lappangó érzést, hogy az egész történetnek kell, hogy legyen valami magyarázata. No de lássuk, hogyan látja Laurie.

Előkerestem a Youtube-on a számot, lefordítottam, úgy is benne vagyok, és alátettem a magyar feliratot. Az előadás látvány része teljesen új volt számomra, mivel eddig csak CD-n hallgattam. Laurie vizuális világának szemantikája is érdekes, erről is írok lejjebb.



Miről is szól mindez?

Let's see. Uh, it was on an island.
Lássuk csak. Ez egy szigeten történt.

Igaz Atya sokat beszél a sziget szerepéről; a sziget = a nő méhe, a védett hely, ahonnan az élet elindulhat. Az emberiség kezdete egy ilyen hely. Valószínűleg amúgy valóban fizikailag is egy sziget volt, pont a védett jellege miatt. Egy óceáni kis sziget, madarakkal, gyümölcsökkel, kisebb ragadozókkal, körbe tengerrel és halakkal, hawaii lehetett -- talán tényleg, amúgy; egy jó hely az élet elkezdéséhez.

And there was this snake. And the snake had legs. And he could walk all around the island. Yes. That's true. A snake with legs.
És ott volt ez a kígyó. És, a kígyónak lába volt, és tudott sétálni, körbe a szigeten. Igen, így igaz. Egy 'lábas' kígyó.

A lábas kígyó -- egy angyal, Lucifer.

And the man and the woman were on the island too. And they were not very smart. But they were happy as clams.
És a férfi és a nő is a szigeten voltak. És -- nem voltak túl agyasak. De boldogok voltak, mint a csuda.

Nem voltak túl agyasak, mivel csak most érkeztek a földre: nem volt beszélt nyelvük, nem alkottak még struktúrákat, nem nevezték el a dolgokat. Ők voltak az első emberek, végtére is.

Éltek, nőttek, ettek, ittak, és kezdték megtapasztalni a világot. Nem tudjuk elképzelni sem ezt a szavak nélküli világot.

Viszont boldogok voltak, mert Istennel és a teremtéssel harmóniában növekedtek.

Nem váltak még teljesen eggyé Istennel, még fejlődtek, de érzékelték a szeretetét, valamennyire közvetlenül is, valamint a teremtésen, a környező világon és a szellemi világ lényein keresztül -- akik segítőik, szolgáik voltak.

Lucifer is ilyen segítő volt. Ádám és Éva volt a herceg és a hercegnő: az egész udvartartás, az összes vagyon értük volt, az összes szellemi lény és az egész fizikai világ összes kincse és élőlénye azért létezett, hogy nekik örömet szerezzen.

Yes. Let's see. Uh...then one evening the snake was walking about in the garden and he was talking to himself and he saw the woman and they started to talk. And they became friends. Very good friends. And the woman liked the snake very much. Because when he talked, he made little noises with his tongue, and his long tongue was lightly licking about his lips. Like there was a fire inside his mouth and the flame would come dancing out of his mouth. And this woman liked this very much.
Igen. Lássuk csak... azután egy este a kígyó sétált a kertben és magában beszélt és látta a nőt, és beszélni kezdtek. És összebarátkoztak. Nagyon jó barátok lettek. A nő nagyon kedvelte a kígyót. Mivel, amikor beszélt, a nyelvével halk zörejeket csinált, és a hosszú nyelve könnyedén repkedett a szája körül. Mintha tűz lett volna a szájában, és a lángok táncolva kinyúltak volna a szájából. És ennek a nőnek -- ez nagyon tetszett.

Beszéltek -- én pedig azt mondom, ez a nyelv nem a mai beszélt és írott nyelv volt. Gondolatok és érzelmek sokkal dinamikusabb, sokkal közvetlenebb cseréje, aminek egy (talán csak csökevényes) formáját telepatikus kommunikációként ismerjük. A látók, látnokok, médiumok csatornája, csak éppen tudatos ellenőrzés alatt és kétirányú módon.

Az eredeti ember képes a szív útján kommunikálni -- és Ádám és Éva még ebben az állapotban voltak. Nem vált el a szellemi és a fizikai világ, kapcsolatba tudtak lépni a szellemi világ lényeivel, az angyalokkal éppúgy. mint a fizikai világ állataival.

A kígyó érdekes volt -- Lucifer, szellemi lényként már a fizikai világ megteremtése előtt létezett és azóta Isten egyik legközelebbi segítője volt, ismerte a teremtés, a világegyetem törvényeit. Istennel együtt átélte az ősrobbanástól az univerzum fejlődését az évmilliárdok alatt. (Mindamellett ő is teremtett lény, csak épp a szellemi világ az ősrobbanást - legalább is logikailag - megelőzően jött létre).

Mégis, magában beszélt: nem volt társa. Az egész világegyetemben minden párokba rendeződik, férfi és nő, hím és nőstény, bibe és porzó, anion és kation; az angyalnak azonban nem volt párja. Miért? Erről majd egy külön írásban.

And after that, she was bored with the man. Because no matter what happened, he was always as happy as a clam.
És azután, a nő unatkozott a férfival. Mivel mindegy mi történt, a férfi mindig olyan boldog volt, hogy csak na.

Persze, hogy érdekes volt, amit az angyal mesélt; persze, hogy tudott elképesztő dolgokat mondani (valójában, megmutatni, átadni; ne szavakra gondoljunk). Ádám a tudás, tapasztalat tekintetében nem vehette fel a versenyt vele - a tizenöt év, szemben a 13.75 ±0.17 milliárddal.

Nem is kellett versenyeznie, hiszen ő Isten gyermeke volt, Isten szubsztanciális képmása, míg az angyal, bármilyen magasan fejlett és intelligens, mégis, Isten szimbolikus képmása csupán, aki soha nem tud eggyé válni Istennel: legmagasabb formájában az emberen keresztül tudja megtapasztalni Isten szeretetét; csakis az emberen keresztül. Mégis, az arkangyal tudása lenyűgözte Évát, és az arkangyal, akinek a felelőssége Ádám és Éva tanítása lett volna, visszaélt ezzel a ragyogással (a fény hordozója).

What did the snake say? Yes! What was he saying? OK. I will tell you. The snake told her things about the world. He told her about the time there was a big typhoon on the island and all the sharks came out of the water. Yes. They came out of the water and they walked right into your house with their big white teeth. And the woman heard these things. And she was in love.
Mit mondott a kígyó? Igen! Mit mondott? Rendben -- elmondom. A kígyó mesélt a világról. Mesélt arról az időről, amikor egy nagy tájfun volt a szigeten, és a cápák mind kijöttek a tengerből. Igen. Kijöttek a vízből és egyenesen besétáltak a házadba a nagy, fehér fogaikkal. És a nő hallgatta ezeket a dolgokat. És szerelmes volt.

Az univerzum létrejötte, a galaxisok, csillagrendszerek formálódása, az állatvilág kialakulása, a vad természet dinamikus, zabolátlan élete -- mindezek lélegzetelállító dolgok -- az arkangyalnak pedig egyre jobban tetszett az, ahogyan Éva csodálja őt mindezért (mindezért, ami persze igazából nem az ő érdeme).

Egyre inkább kezdett elhomályosodni benne Isten nézőpontja: a tény, hogy ő egy szolga -- egy szeretett, megbecsült szolga, de mégis, egy szolga, aki nem egyenrangú, pláne nem magasabb rendű, mint Isten gyermeke: az univerzum, a teremtés középpontja -- az ember. Nem tudta olyan szívvel szeretni Évát -- még kevésbé Ádámot --, mint ahogyan Isten szerette őket.

Féltékeny volt Ádámra -- Éva gyönyörű nővé vált, gyönyörű mind fizikai megjelenését, mind lelkét és szellemét tekintve. Az arkangyal, bár sokat látott és sok mindenről tudott -- ilyennel még soha nem találkozott. Ádámon és Éván keresztül látta meg Isten valódi jellegét, a maga teljességében.

Megérezte, és megértette annak nagyszerűségét, hogy Ádám és Éva kapcsolata Istennel a szülő és gyermek kapcsolata: képesek lesznek eggyé válni Istennel, ezzel a szeretet intimitásának olyan szintjét megtapasztalni, amit ő soha. Féltékeny lett Ádámra, ő is át akarta élni ugyanezt.

Elhagyta pozícióját -- a tanító, a gondoskodó segítő pozícióját -- nagyobb és más akart lenni, mint ami. Ezopusz békájával szemben azonban nem pukkadt ki. Nagyobbra és nagyobbra fújta magát mindazzal, amit azért élt át, hogy majd átadhassa Ádámnak és Évának. Magát fényezte és Éva partner volt ebben: csodálta és szerette.

And the man came out and said: We have to go now! And the woman did not want to go. Because she was a hothead. Because she was a woman in love.
És a férfi kijött és azt mondta: Most mennünk kell! És a nő nem akart menni. Mivel forrófejű volt. Mivel szerelmes nő volt.

A forma, az illúzió, a láttatás -- a történelem során először elhomályosította a valódi tartalmat: az Ádámban rejlő lehetőséget; azt, hogy ketten eggyé válva Isten megtestesülésévé válhatnak.

Szerelmes nő -- kibe is volt szerelmes? Nem Ádámba, hanem az arkangyalba. Éva egyre több időt töltött az arkangyallal, egyre jobban összefonódott a világuk. Felépült közöttük a szívnek az a dimenziója, ami a férfi és nő közötti legintimebb viszony: a párkapcsolat.

Forrófejű volt. Szerelmes nő volt.

Mivel a párkapcsolatban minden közös, ezért átörökölte, megkapta a közös rezgés, a rezonancia révén mindazt, amit az arkangyal tudott és érzett. Eggyé vált az arkangyallal, és egy ponton - az univerzum nagyszerűségén és a teremtés fenséges elvein túl - megnyílt előtte az az igazság, amit az arkangyal mindig is tudott: nem erre volt teremtve.

Évának nem ez volt a célja. Ember volt - nő volt, akinek egy hús-vér, fizikai és szellemi emberrel, egy férfival kellett volna eggyé válnia, szellemileg és testileg, hogy így, ketten együtt Isten képmásává válhassanak. Isten képmásává -- és partnerévé a szeretetben.

Ez volt a tudás keserű része. Mindez azonban eltörpült a benne feltörő új, soha át nem élt érzéstől, amit szintén az arkangyaltól kapott: életében először félt; úgy, mint ahogy az arkangyal is.

Miért félt Lucifer? Mert világosan tudta, hogy az egész univerzum harmóniája Ádám és Éva harmóniájára épült; mert tisztában volt Isten teremtésének alapelveivel és azzal, hogy most az Isteni alapelven kívüli birodalomba jutottak. Fogalma sem volt, mi fog történni, de érezte és sejtette, hogy valami szörnyű.

Éva érezte, ahogy halványul és megszakad kapcsolata Istennel, és kétségbeesett. Isten nem tudott kapcsolódni olyasvalamihez, ami teremtésének elvein kívül esett. Isten abszolút lény, aki nem változtat teremtésének elvein. Nem nyúlhatott ki Éváért, mert azzal elismerte, jóváhagyta volna egy olyan állapot létezését, amit Ő soha nem akart. Istennek abszolút módon ki kellett tartania teremtésének elvei mellett, és szívszakadva nézte, ahogy szeretett lánya elsodródik tőle és már nem hallja az Ő hangját -- Éva rádiója már más állomásra volt hangolva.

Éva Ádámhoz futott, aki még mindig olyan boldog volt, mint a csuda. Éva számára ez az állapot -- már elveszett. Ádám, aki eddig nem volt érdekes számára, most hirtelen nagyon fontossá vált. Úgy érezte, csak rajta keresztül tud visszajutni a béke és a szeretet birodalmába.

Miért nem volt Ádám érdekes számára? Ha egymás társának voltak szánva, hogy nem vette észre Ádám, mi történik Évával? Éreznie kellett, hogy valami nem stimmel, éreznie kellett volna az arkangyal motivációját -- a féltékenységet és az Isten alapelvén kívül eső szeretet fokozatos alakulását.

Valószínűleg érzékelte is ("és a férfi kijött és azt mondta: Mennünk kell!"), de nem volt elég karakán ahhoz, hogy kiálljon véleménye mellett -- nem volt férfi, aki meg tudta volna védeni, át tudta volna ölelni a párját. Gyermek volt még, akárcsak Éva.

És mi történt ezután? Amit Laurie már nem mesél el, az Ádám bűnbeesése. Azzal a reménnyel, hogy újra érezheti Isten jelenlétét, Éva eggyé akart válni Ádámmal. Szíve azonban tele volt félelemmel, tele volt bűntudattal. Nem kellett senkinek megmondania, saját eredeti lelke mindenki másnál hamarabb meg tudta ítélni tettét. Még Istennél is hamarabb tudta. Ádám egyesült Évával, noha tudta, hogy ez az egyetlen, amit nem szabad megtennie, különösen ebben a helyzetben.

Ádám és Éva ebben a disszonáns, Isten alapelvein kívüli állapotban egyesült, ezt az állapotot rögzítve, és örökítve tovább az emberiségnek.
Első együttlétük a szeretet és az öröm határtalan ünnepének kezdete lett volna, amikor Istennek is kiteljesedik a szeretete a fizikai valóságban; a szellem, a lélek és a test egyesülésének. Ádám és Éva bűnbeesése azonban derékba törte Isten igaz szeretetének megvalósulását.

Anyway, we got into their boat and left the island. But they never stayed anywhere very long. Because the woman was restless. She was a hothead. She was a woman in love.
Akárhogy is, csónakjukba ültünk és elmentünk a szigetről. De sehol sem maradtak sokáig. Mert a nő nyugtalan volt. Forrófejű volt. Szerelmes nő volt.

Fontos tényt hordoz a beszélő személyének hirtelen és átmeneti váltása is. Laurie mindeddig objektív mesélőként, megfigyelőként beszélt, itt azonban egy ügyesen elrejtett, csak egyetlen mondatban megjelenő és alig hangsúlyozott többes szám egyes személlyel kapcsol minket a történethez: "csónakjukba ültünk", mi; nem ők.

Elhagytuk a szigetet -- a méhet, az emberiség védelmező szülőhelyét, az Édenkertet.

Ők voltak, vagy mi voltunk -- a kettő ugyanaz. Leszármazottaik vagyunk, vér szerinti kötelékkel kapcsolódunk össze. Amit ők tapasztaltak, azt adták át generációról generációra. Életük kettőssége, az arkangyal féltékenysége, önzése, dühe, félelme, valamint a vágy Isten önzetlen, vég nélküli szeretete után -- a mi életünk kettőssége is.

And this is not a story my people tell. It is something I know myself. And when I do my job, I am thinking about these things. Because when I do my job, that is what I think about.
És ez nem egy olyan történet, amit a népem mesél. Olyasvalami ez, amit magamtól tudok. És amikor dolgozom, gondolkozom ezekről a dolgokról. Mert amikor dolgozom, ez az, amin tűnődöm.

Laurie leveszi a jobbkezéről a fekete kesztyűt és egy fehér, férfias szabású zakót (más előadásokon: nagyméretű fehér férfiinget) vesz fel, miközben elmondja, ez nem egy népmese, nem egy teremtésmítosz: nem a múltról beszél.

Ez valami, ami az ő lényében gyökerezik: ez a jelen. A jelen pedig ez: a felszínen elrendezve a tiszta, makulátlan lét; ez az elnagyolt felszín azonban nem passzol az alatta fekvő lényegi valósághoz (női test - férfi ing). Ha ez magában nem lenne elég disszonáns, akkor ott van Laurie balkeze, a fekete kesztyűvel.

Ezek vagyunk: a bűnbeesésből származó kettős lények: egyik felünk eredeti, Isteni; másik felünk a bűnbeesés és a származás révén az arkangyal önző szeretetéhez kapcsol minket.

A múltkori írás végén feltett kérdéseim:

Mi volt az az egyetlen dolog, ami elég veszélyes volt ahhoz, hogy Isten megtiltsa?
A férfi és nő elképesztően hatalmas teremtő erővel bíró, de idő előtti, éretlen egyesülése.

És mikor jön a felhatalmazás?
Erre a kérdésre a válasszal továbbra is adós maradok; egyik következő írásban lesz majd szó róla.

Egymás mellett élve

Vonaton utaztam, egy szembeülős részen volt csak hely.

Leültem egy féri mellé.

Már egy órája mentünk, amikor a szemben ülő nő elővett egy kulacsot, ivott és odanyújtotta a férfinak.

Megdöbbentem -- miért adja oda egy vadidegennek?

Legalábbis...
...én azt gondoltam, hogy idegenek.

De nem, férj és feleség.

Férj és feleség? Egy test, egy lélek?

Zene, külön

Valójában, tényleg idegenek.

Nincs mit mondanunk egymásnak.

Nincs egy mosolyunk egymásnak.

Semmi sem jelzi, hogy összetartozunk -- csak a fizikai anyag, az is csak véletlen.

"Ha egy pár, igaz szeretetben összekapcsolódva a szellemi világba megy, találkoznak Isten eredeti mércéjével, ahol Isten egy eredeti belső jelleggel és egy eredeti külső formával létezik. Az eredeti abszolút Isten abszolút módon engedelmeskedik az igaz szeretetnek. Így amikor a pár szintén eléri az eredeti mércét, ami egyetlen pont, akkor olyanná válnak, mint Isten. Visszatérnek Istenhez. Ő az Alfa és az Omega. Ami ezt lehetővé teszi, az az igaz szeretet. A földön született gyermekek a szellemi világba mennek, mint a szülők, igaz? Ugyanazt a logikát követi. Így, ha a szellemi világba mész, nézd meg azokat a férfiakat, akik a párjukkal harmonikusan éltek a földön. Úgy néznek ki, mint egy férfi. Azonban, ha közelebbről megnézed, egy nő mosolygó arcát találod mindegyikükben. Ő a férfi szeretett felesége. Ez a legnagyszerűbb eszmény. Ekkor Isten barátjává válhatsz. Csak ekkor élhetsz vele. A szeretet miatt születtél." (226-141, 1992.2.2)

"A teremtett világban láthatjuk, hogyan válik ketté Isten kettős jellege, azonban amikor férfi és nő teljesen egyesül a szeretetben, a szellemi világban olyanná válnak, mint egyetlen személy. Ha rápillantasz egy személyre, tisztán úgy néz ki, mint egy férfi, azonban ha közelebbről megvizsgálod, egy vele harmonizáló nőt találsz benne." (205-341, 1990.10.2) Igaz Atya

Összenőve

Kettő az egyben. Olyan ez, mint valami sci-fi. De ez barátságos, ez tetszik. Az egymás mellett létezés olyan mérhetetlenül szomorúbb.

Felhatalmazás és tiltás

Az Elhagyott ötletek , valamint az elmúlt hetek élményei kapcsán újra és újra előjött ez a témakör:

Tényleg fel kell hatalmazni minket?

Hányszor várunk arra, hogy meglegyenek a megfelelő jogosítványaink ahhoz, hogy megtegyünk valamit -- valamit, amihez pedig nem is osztanak jogosítványt.

Igazából gyakran már fel sem merül bennünk, hogy megtehetnénk.

Miért keressük az engedélyeket? Mintha minden tilos lenne, amíg meg nem engedi valaki. Ezzel a poroszos logikával az angolszászok "minden szabad, ami nem tilos" elvét szokták szembeállítani, ami sokkal szabadabb is lehetne, csak hát annyi minden tilos náluk is.

Annyi tiltással épül ki az életünk. Szülőként érzékelem, hogy mennyi tiltást építek be én magam is gyerekeimbe, és még azt sem mondhatom, hogy mindig akaratlanul

Hogy van ez? Szükség van tiltásra?

Ha visszamegyünk a kezdetekhez, az eredeti állapothoz, Ádámhoz és Évához, azt látjuk, Isten egyetlen dolgot tiltott.

Valóban elegendő egyetlen tiltás egy gyerek felneveléséhez? Hihetetlennek tűnik, pedig, mivel Isten gyermekei vagyunk -- ez a helyzet.

Hmm... Egyetlen tiltás? Annál azért biztos több van... Lássuk csak:

Sose menj át az úton anélkül, hogy körbenéznél!
Meg ne lássam, hogy felmászol az ablakpárkányra!
Ne húzd a kutya farkát!
Tedd le azt a poharat!
Azonnal hagyd abba!
Sose menj ki sapka nélkül!

Tiltások ezek? Tiltások, és parancsok. A parancs talán még rosszabb, mint a tiltás: a tiltás a lehetőségnek, a szabadságnak csak az egyik felét veszi el, a parancs az egészet. A tiltások és parancsok, amellett, hogy leszűkítik a világot, elveszik az önállóságot. A szabadságot. A felelősséget.

De hát hogyan lehet parancsok és tiltások nélkül gyereket nevelni?!

Egyáltalán, miért kell tiltás? Egy szülő azért tilt dolgokat, mert tudja, hogy az a valami árt a gyerekének. Árt -- de hát nem lehet megkímélni mindentől; attól, hogy megtapasztalja a világot, még ha meg is sebzi magát.

Próbáljuk meg: ha amúgy is szűkében vagyunk a tiltásoknak (mint a Hegylakóban: csak egy maradhat), akkor a legjobb, ha a 'kisebb' veszélyeket nem tiltjuk. Mit tehetünk helyette?

Javasoljunk: én a helyedben nem húznám meg a farkát.
Tanítsunk: ha meghúzod a farkát, lehet, hogy beléd kap.
Kérleljünk: kérlek szépen, az én kedvemért, ne húzd meg a farkát, jó?

Vagy ezek kombinációját.

Vagy csak legyünk ott, és vigyázzunk rá. Ha nem mi, akkor másvalaki.

Igen, el tudom képzelni, hogy egy olyan közegben, ahol mindenki szeretettel és törődéssel, odafigyeléssel vesz körül minden gyereket, ott lehet tiltások nélkül nevelni.

Most azonban még nem.

Jelen világunkban annyiféleképpen meg lehet sérülni és meg lehet halni. A tiltások szerintem elkerülhetetlenek, egyelőre; noha tudom, hogy ez torzítja a gyerek egyéniségét, kifejeződését.

Hogyan lehet a tiltásokat feloldani? Most már csinálhatod? Most már meghúzhatod a 25cm-nél nem nagyobb marmagasságú kutyák farkát, kivéve a bullterrierét?

Idétlenül hangzik -- mert hát az is. Ha már elég érett ahhoz, hogy felhatalmazzam ilyesmire, akkor már csak van annyi esze, hogy ne tegye meg, nem?

Pedig valahogy fel kell hatalmazni a gyereket, mert különben benne marad a tiltás, a parancs. Hogyan, mitől lesz tetteiért felelős ember a gyerekből? A tiltás elveszi a felelősséget, hogyan adjuk neki vissza? Mikor kezdődik el a felelősség időszaka?

Szerintem a beavatások pont erről (is) szóltak. A beavatási szertartás: felhatalmazás.

(El kellene gondolkodnom, mi mindent tiltottam vagy parancsoltam meg a lányainknak. Legalább tudnom kellene róla, hogy ha eljön az ideje, fel tudjam hatalmazni őket.)

Igen -- az elmaradt beavatások kora. Egyik intézményből a másikba kerülünk, a ballagások és gólyabálok aligha számítanak beavatásnak. Nem csoda, hogy sokan, ha nem mind, úgy esünk ki a cső végén, hogy nem érezzük magunkat felhatalmazva, 'fel-nőtt' emberként, de nem felnőttként.

Ki kell találnunk a beavatási szertartásokat, hogy felhatalmazzuk gyermekeinket, társainkat, vagy akár saját magunkat.

It was a large room. Full of people. All kinds. And they had all arrived at the same buidling at more or less the same time. And they were all free. And they were all asking themselves the same question: What is behind that curtain? You were born. And so you're free. So happy birthday.

Egy nagy terem volt. Tele emberekkel. Mindenfélékkel. És mind körülbelül egyszerre érkeztek ugyanabba az épületbe. És mind szabadok voltak. És mind ugyanazt a kérdést tették fel maguknak: Mi van a mögött a függöny mögött? Megszülettél. Tehát szabad vagy. Hát boldog szülinapot.

Laurie Anderson - Born, never asked

Hogy mi van a függöny mögött?! A csudába, hát menj, és nézd meg!

A törvény kapujában -
Laurie Anderson fenti száma -
Nyuszika és a medve halállistája -
"Just do it" -
"Mert megérdemled" -

A drámai, a tényszerű, a humoros, a populáris, de mindegyik ugyanarról szól.

Hogy megválaszoljam az elején feltett kérdést: Tényleg fel kell hatalmazni minket? -- praktikusan, igen, fel kell. Nosza:

Fel vagy hatalmazva! Láss neki, és csináld!

Mert ha nem csinálod, azt is megérdemled.

És még egy: mi volt az az egy dolog, ami elég veszélyes volt ahhoz, hogy Isten megtiltsa? És mikor jön a felhatalmazás? Erről legközelebb, az Egy buddhista a bűnbeesésről c. írásban.

Mici cica, avagy gyermekeink eredeti lelke

Hétvégén, az Eredeti Alapelv szeminárium szünetében páran beszélgettünk az előadóval, Reiner Fuchs-szal. Szóba került a gyermeknevelés is. Elmondta, hogy egyre érzékenyebbek a gyermekek az igazságra, arra, ami történik körülöttük. A gyermekek bátran ki is mondják azt, amit éreznek, gondolnak:

"Ha a gyermeked azt mondja, hogy ez a bácsi hazudott, és te is tudod, hogy hazudott, akkor ne ködösíts, ne cáfold meg, még ha a legkedvesebb nagybácsi is volt az illető. Mondd azt, hogy igen, nagybácsi nem mondott igazat, de ezt tartsuk meg magunknak, az az ő saját feladata lesz majd felismerni, hogy ez nem volt helyes.

A gyermekek gyakran azt is érzik és mondják, hogy egy helynek nincs jó hangulata, kellemetlenül érzik magukat. Fogadd el, és ne menjetek oda. Azzal, ha erőlteted, vagy letorkolod, hogy ugyan már, micsoda szamárság, a gyermek elbizonytalanodik saját megérzésében, és később ő maga is meg fogja kérdőjelezni."

Nagyon hamar meg is tapasztaltam ezt az érzékenységet. Szombaton új családtag költözött be hozzánk, Mici, egy apró, kócos kiscica. Nagyon aranyos, de még pici, talán csak öt hetes. Natival nagyon szeret játszani, teljesen összenőttek. Ma délelőtt Nati sírására Zsuzsi aggódva ment be a szobába. Nem volt pedig látszólag semmi baj, Nati is, Mici is egészben volt. Nati azonban érezte, hogy Micinek hiányzik az anyukája. Érezte, együtt rezgett Micivel, a saját lényében érezte; ugyanolyan valós érzet volt számára, mint amit lát, hall.

Mici teljesen igénybevette Natit. Noha fizikailag semmit nem kell vele csinálni: teljesen önjáró, önálló, stramm kiscica, mégis, az az érzelmi hiány, ami Mici felől árad, Natit őszinte, odaadó törődésre késztette. A cicával való játék számára nem csupán szórakozás, hanem érzelmi munka: erőfeszítés, ahogy ösztönösen ráhangolódik és próbálja betölteni a cicamama szerepét -- Nati cica-mamává válik. Eltartott pár napig, amíg egyáltalán rájöttünk, hogy mi történik.

Megható és megdöbbentő volt a felismerés; az, hogy egy gyermek, akinek érzelmi érzékelése nincs lerombolva, milyen mélyen tud kapcsolódni egy állathoz, és nem a koncepciók, nem a gondolatok, hanem az érzelmek, a szív szintjén. Számomra gyakoribb, hogy az érzelmi szint úgy jelenik meg, hogy gondolataimat érzelmekkel itatom át: tudom, hogy nincs anyukája, tudom, hogy hiányzik neki, és megpróbálom belehelyezni magam a szituációba, megpróbálom átérezni.

Emulálom az érzelmeket, vagy megteremtem, korábbi élmények alapján. Nati viszont érzékeli, úgy, ahogy van, anélkül, hogy interpretálná; érzi azt, amit a cica érez, a maga nyers formájában. 'Látlak', ahogy az omaticayák mondanák.

Ez az érzékenység egyik kulcs eleme a Mennyei Királyság létrehozásának. A te örömed az én örömöm. A te bánatod az én bánatom.

Igaz Atya napokig sírt, mikor kinyílt előtte Mennyei Atya nyomorúságos helyzete, aki évezredeken, ha nem évmilliókon keresztül jóformán tehetetlenül nézte, mi lett gyönyörű gyermekeiből, hogyan ölik és használják ki egymást; aki szüntelenül dolgozott a helyreállítás gondviselésének folyamatán, mégis csak vádakat és meg nem értést kapott teljes magányában.

Számomra mindez egyelőre leginkább csak elmélet, elszomorító gondolatok. Igaz Atyának a megkérdőjelezhetetlen valóság, mivel érzi, a bőrén, a csontjában; mindig és mindenütt.

Hogy lehet így élni? Biztos beleőrülnék, ha lelkemre ülne az emberi történelem és a jelen nyomorúságának teljessége. (Pedig ez vállalt célom, szívben eggyé válni Istennel és Igaz Szülőkkel.)

Végezetül egy csak részben idevágó kínai tanmese, tanulsággal a gyermekneveléssel kapcsolatban; arról, hogy miért fontos ápolnunk gyermekeink eredeti lényét, valamint arról, hogy a szellemi valóság fontosabb a materiális valóságnál:

MIÉRT ÖLTE LE ZENG SHEN A DISZNÓT?

Zeng Shen felesége a piacra indult. A fia sírt, könyörgött, hogy vigye magával.

– Maradj veszteg! – kiáltott rá az anyja. – Amikor hazajövök, levágjuk neked a disznót. Amint az asszony hazatért, látja, hogy Zeng Shen disznóvágáshoz készülődik.

Az asszony rákiáltott.

– Mit csinálsz? Nem gondoltam én azt komolyan ! Csak azért mondtam, hogy a gyerek veszteg maradjon.

- Hogyan képzeled így becsapni a gyereket? – kérdezte Zeng Shen. – A kisgyerek tudatlan, mindenben a szüleit utánozza. Ha becsapod a gyereket, hazugságra tanítod. Ha az anya becsapja a gyerekét, a gyerek többé nem fog bízni benne, márpedig úgy lehetetlen tisztességgel felnevelni gyereket.

Azzal leszúrta a disznót.

Elhagyott ötletek

Nemrégiben megtaláltam egy listát, amiben mindazon tevékenységeimet vettem számba, amellyel valaha nagy lelkesedéssel és lendülettel foglalkoztam. Biztos ismerős az érzés, amikor ugyanazzal a gondolattal kelsz és alig-alig tudsz lefeküdni, amikor érzed, hogy ez az a terület, ami igazán érdekes, amibe bele tudod adni az energiáidat.

Bele is adod, és vannak ígéretes kezdemények, családod lelkesen támogat, hogy hajrá. Már látod kibontakozni a témát, ahogyan fejlődik, ahogyan át tudod adni másoknak, ahogyan esetleg jövedelmező tevékenységgé, vagy legalább örömet okozó, önfenntartó hobbivá válik.

Azután történik valami -- egy váltás az életben: egy gyerek talán, egy munkahely, vagy felújítás, de lehet, hogy semmi különös, csak épp egy héten 'nem érsz rá' vele foglalkozni. Azután a következő héten sem. A harmadik héten valahogy megkopik a fénye és egy hónap múlva már nem érted, hogy miért volt ez olyan fontos valaha.

Miért is voltam oda annyira a számítógépes grafikáért, hogy eszközt vettem hozzá, sőt! programot! (ismerve szoftver vásárlási hajlandóságom, talán két felkiáltójel sem túlzás :) ) ?

Miért is invesztáltam a könyvkötésbe, díszes kartondobozok készítésbe annyi energiát??

Miért is merültem el a tudás reprezentáció, ontológiák, tudás átadás világába??

Ami egy hónap távlatából kényelmetlenül zavarbaejtő, az egy-két év távlatából, a terjedelmes listára tekintve már egyfelől elszomorító, másfelől lelkesítő: ennyi ötlet, ennyi lehetőség, ennyi szikra!

Komolyan vesszük a kedvenc tevékenységeinket?

Mi történik a hobbijainkkal?

A hobbi, a szeretve csinált dolog annak az egyedi, megismételhetetlen tehetségnek a megélése, amit Istentől kaptunk ajándékba. A tehetség kibontakoztatásának elhalasztása: az emberiség megkárosítása, nem kapják meg, amit csak tőlem kaphattak volna meg. Az emberiség és önmagunk megkárosítása. Isten első áldása (be fruitful - eredményes, termékeny) épp ezt jelenti, olyasvalakivé válni, aki terem, akinek van gyümölcse -- és ez nem csak a gyermekre vonatkozik.

Hogyan tudjuk rászánni a hobbira az időt? Hogyan viszonyuljunk hozzá? Mi gátol meg bennünket, hogy folyamatosan, szívósan, türelemmel továbbvigyük, hogy ha kell, akkor épp alapjáraton, de mindig működtessük, életben tartsuk?

A meglepően hosszú lista és azok a tevékenységek, amiket még most, újonnan hozzáírhatnék, bizonyítják, hogy nem tudom a jó választ.

Még nagyon régen Aszalós Péter barátom mesélte édesanyja gondolatát a művészek két fajtájáról. Az egyik, aki a mesterművet akarja megalkotni, ezért szentélyt hoz létre, várja az ihletett pillanatot, amikor semmi sem zavarja meg, amikor a konstelláció tökéletes az alkotáshoz.

A másik, aki félretolja a lomokat az asztal sarkán, és nekilát, amikor lelkében érzi a szükségét; elkezdi, akármivel is, csinálja, megpróbálja. Csinálja, amikor egy szusszanásnyi ideje is van rá, a mindennapokban, a többi között.

Az elindulás nálam inkább az utóbbi -- fejest ugrani bele, elkezdeni --, idővel azonban strukturáló és rendszerező agyam is közbelép, szépen kialakítva a szükséges környezetet, a feltételeket, a terveket, a nagyobb léptékű víziót. Mialatt mindezt létrehozza, az izzást lehűti, a lendületet megfogja. A még gyenge fára, ami valójában csak szalagokat bír el, hintaágyat akasztok.

Nem könnyű megfelelő módon ápolni ötleteinket. Igen, ápolni, táplálni kell; vagdosni, hogy elbírja a gyökér, a forrás, ami az inspiráció, a drive.

És igen, fel is kell vállalni, neki kell egyáltalán látni. Középiskolás koromban nagyon szíven ütött Kafkának A törvény kapujában című rövid írása. Akkor is és most is pont erről szólt nekem: az egyéni, az egyedi nem-megéléséről. Emlékszem pontosan az érzésre, ami feltört bennem; hogy nem akarom így végezni, nem végezhetem így:

"Az őr látja, hogy az ember már a végét járja, s hogy hallását elmúlóban még utolérje, ráordít: - Itt rajtad kívül senki be nem léphetett volna. Ezt a bejáratot csak a te számodra jelölték ki. Most megyek és bezárom."

Elvesztegetett életek. Életek kezdet és vég nélkül, cél és szenvedély nélkül. Azt hiszem, itt Hollandiában teljes kiképzést kapok a témából. Erről majd máskor még írok.

Franz Kafka: A törvény kapujában

A törvény kapuja előtt áll egy őr. Ehhez az őrhöz odamegy egy vidékről jött ember, és engedélyt kér, hogy beléphessen a kapun. Az őr azonban azt mondja neki, hogy most nem engedélyezheti a belépést. Az ember töpreng, majd megkérdezi, hogy tehát akkor később léphet majd be? - Meglehet - mondja az őr -, most azonban nem. - Minthogy azonban a törvény kapuja, mint mindig, nyitva áll, és az őr arrébb megy, az ember előrehajol, hogy beleshessen a kapun. Amikor az őr ezt észreveszi, nevet, és így szól: - Ha ennyire csábít, hát kíséreld meg, és menj be tilalmam ellenére. De jegyezd meg: hatalmas vagyok. Pedig a legutolsó vagyok az őrök sorában. Teremről teremre őrök állnak, egyik hatalmasabb, mint a másik. Már a harmadik látványát én magam sem bírom elviselni. - Ilyen nehézségekre nem gondolt a vidékről jött ember, hiszen a törvénynek mindig, mindenki számára elérhetőnek kell lennie, gondolja, de ahogy most a bundás őrt jobban szemügyre veszi, nagy, hegyes orrát, keskeny, fekete, tatár szakállát, úgy határoz, hogy inkább várakozik, amíg meg nem kapja a belépésre az engedélyt. Az őr ad neki egy zsámolyt, és megengedi, hogy oldalt, a kapu közelében leülhessen. Ott ül napokig, évekig. Többször is megpróbál bejutni, és zaklatja az őrt kérdéseivel. Az őr gyakran veti alá kisebb kihallgatásnak, kérdezgeti a szülőföldjéről és sok minden másról, de ezek közömbös kérdések, amilyeneket a nagyurak tesznek fel, és végül mindig azt mondja neki, hogy még nem engedheti be.

Az ember, aki jól becsomagolt az útra, mindent felhasznál, legyen az bármennyire értékes is, hogy megvesztegesse az őrt. Az úgyszólván mindent elfogad tőle, de közben így beszél: - Csak azért fogadom el, hogy ne hidd, bármit is elmulasztottál. - Az ember hosszú éveken át szinte szakadatlanul csak az őrt figyeli. Megfeledkezik a többi őrről, és úgy véli, bebocsáttatásának egyetlen akadálya ez az első. Átkozza a szerencsétlen véletlent, az első esztendőkben gátlástalanul, hangosan, később, ahogy öregszik, már csak úgy magában dörmögve. Gyermeteggé válik, és mivel az őr évekig tartó tanulmányozása közben annak prémgallérjában még a bolhákat is felfedezte, még a bolhákat is megkéri, segítsenek neki, és térítsék jobb belátásra az őrt. Végezetül látása meggyengül, nem tudja, valóban sötétedik-e körülötte, vagy csak a szeme csalja meg. Most ugyan észrevesz a sötétségben valami fényt, mely kiolthatatlanul árad a törvény kapujából. Már nem él soká. Halála előtt az egész itt töltött idő minden tapasztalata azzá az egyetlen kérdéssé sűrűsödik össze a fejében, amelyet eddig még nem tett fel az őrnek. Magához inti őt, mert merevülő teste már nem tud felemelkedni. Az őrnek mélyen le kell hozzá hajolnia, mert a kettejük magasságának különbsége ugyancsak az ember rovására változott meg. - Most még mit akarsz megtudni? - kérdi az őr. - Telhetetlen vagy.

- De hát mindenki a törvény felé igyekszik - mondja az ember -, hogyan lehetséges, hogy ennyi év alatt rajtam kívül senki sem kért bebocsáttatást? - Az őr látja, hogy az ember már a végét járja, s hogy hallását elmúlóban még utolérje, ráordít: - Itt rajtad kívül senki be nem léphetett volna. Ezt a bejáratot csak a te számodra jelölték ki. Most megyek és bezárom.

Hatékony kommunikáció

Még 1996-ban, a World Carp Academy-n tanultam a hatékony kommunikáció technikáját. Tudom, hogy ez nem túl megkülönböztető, egyedi név; mégis, ez a neve. :)

Mire jó?
Érzelmekkel telített helyzetetek, elsősorban párkapcsolati helyzetek megbeszélésére, feloldására.

Miért van rá szükség?
Amikor két ember között érzelmi feszültség, neheztelés van, nehéz úgy beszélni egymással, hogy

• előkerüljön a valódi probléma, ne általánosítva beszéljünk ('mert te mindig'),
• a felek megértsék a másiknak a problémáját,
• a felek átérezzék a másiknak a problémáját,
• mindezt úgy, hogy a beszélgetés ne menjen át kölcsönös vádaskodásba, sértődésbe.

A hatékony kommunikáció az ilyen helyzetben egy keretet ad a gondolatok és érzelmek valódi és hatékony cseréjéhez.

Mi nem a hatékony kommunikáció?
A hatékony kommunikáció nem az intellektus gyakorlata. Célja nem az, hogy intellektuális, elméleti vitát folytassunk.

A hatékony kommunikáció nem a sérelmek hiánytalan és részletes felsorolása. Noha az érzelmek is részt vesznek benne, a kommunikáció maga a két ember érzelmeinek és gondolkodásának az egységére irányul.

Hogyan működik?
A beszélgetésnek egy mind a két fél által ismert és elfogadott kerete van. A keret célja, hogy a fent leírt szempontok meglegyenek, azaz valódi, érzelmekkel átitatott, de nem elszabadult kommunikáció jöjjön létre, amely a két ember egységét teremti meg.

A keret elemei:

1. Elkezdés
2. Probléma bemutatása
3. Probléma pontosítása
4. Racionalizálás
5. Érzelmi visszatükrözés

Elkezdés
A beszélgetéshez két ember szükséges. A hatékony kommunikáció azzal kezdődik, hogy megtisztítjuk a terepet. Az egyik fél, aki kezdeményezi a beszélgetést, megkérdezi társát: "Rám tudod szánni az osztatlan figyelmedet 20 percig?" -- akár pont ezzel a mondattal, ez idővel már magában létrehozza a kommunikációhoz szükséges légkört. Nem feltétlen húsz perc, amennyit reálisnak gondolunk, lehet öt perc, de lehet két óra.

A másik fél gondolja végig, hogy valóban kész-e teljes figyelmét a beszélgetésre fordítani. Ha nem, beszéljenek meg egy másik időpontot.

Probléma bemutatása
A kezdeményező fél elmondja azt, mi bántja, mi az, ami rosszul esik neki. Irányelvek:

• Konkrét élmény - ne általánosítsunk. Ahelyett, hogy 'Sose figyelsz arra, hogy mit kérek tőled', fogalmazzunk pontosan: 'Ma reggel megkértelek, hogy fizesd be a csekkeket, de itthon hagytad mindet. Ez a héten harmadszor történt így'. Fogalmazzunk minél pontosabban, minél tényszerűbben.
  
• Tényszerűség - a probléma bemutatásánál legyünk tényszerűek, kerüljük a címkézést, az olyan fogalmazást, ami a mi értékelésünket foglalja magába. Nem kell érzelemmentesnek lenni, sőt, fontos, hogy a másik fél ne csak a gondolatok szintjén értse meg, amit mondunk, azonban a saját véleményünk, saját értelmezésünk nem feltétlen a valóság: 'Nem vitted el a csekkeket, mert utálsz postára menni, ezért inkább nekem hagyod." -- valóban ez az oka? Valóban így érez és gondol a másik? Nem biztos. Hagyjuk meg neki, hogy majd ő elmondja.
  
• Szeletelés - ne zúdítsuk rá az összes mondanivalónkat egy szusszra a másik félre. Mint látni fogjuk, a másik félnek mindazt, amit hallott, vissza kell adja a saját szavaival. Nem tud végtelen mennyiségű információt befogadni és feldolgozni.
  
• Hatás - a konkrét eseményen túl mondjuk el azt, hogy ez ránk hogyan hatott. Törekedjünk minél pontosabban megvilágítani azt, bennünk mi zajlik. Milyen érzelmi állapotba kerültünk? Az érzelmek feldolgozása a cél, ezért mindenképpen kerítsünk sort arra, hogy minél pontosabban éreztessük, min mentünk keresztül. Használjunk olyan szavakat, amelyek nem csak hozzávetőlegesen, hanem épp azt az állapotot írják le, ami a valóságnak megfelel. Pl. 'Ettől majd megőrültem' helyett 'Ettől ideges lettem, mert nem szeretek elmaradni a kötelezettségekkel'.
  

Probléma pontosítása
Miután egy szelet elhangzott, a másik fél feladata visszamondani a saját megértését mindarról, amit hallott. A másik fél szavait újrafogalmazva adja vissza. A történésekkel ez könnyebb szokott lenni. Az érzelmek visszaadása általában nehezebb. Fejünk tele van sztereotípiákkal a másik féllel kapcsolatban, amelyek egy része nem igaz: szerintünk hogyan érez adott helyzetben. Hajlamosak vagyunk ezeket a sztereotípiákat beleszőni az érzelmi hatás leírásába, azaz, a saját értelmezésünket vetíteni a másik motivációira, korlátjaira.

A probléma pontosítása során a kezdeményező fél figyel, és csupán eldönti, amit visszahallott, megfelel-e annak, amit ő elmondott. Ha nem, pontosíthat, azonban nem vihet bele új tartalmat. Nincs tehát 'Így van, pont ez az, és amikor pedig...'

Pontosítani viszont lehet, pl. 'Nem aggódtam, hogy nem lesz kifizetve, hanem idegesített a tény, hogy késünk a fizetéssel'.

A probléma pontosítása lehet többkörös is, itt a fő irányelv a türelem, mindkét fél részéről. Néha egyszerűen csak más világban létezünk, mint a másik; eltart, amíg eljutunk hozzá, ő pedig hozzánk. Szívósan újra és újra neki kell menni az adott problémának és közös megértést létrehozni.

Ez a pont az, amikor figyelmünket, gondolatainkat, érzésünket együttesen annak szolgálatába állítjuk, hogy a másikat megértsük. Meg kell értenünk, hogy ez nem egy passzív befogadói szerep: aktívan fel kell építenünk a másik világának ezt a szeletét magunkban, hogy valóban azt mondhassuk, értjük és érezzük azt, amit a másik mond. Ez a tevékenység a szeretet gyakorlásának egy formája: értelmünk, érzelmünk és akaratunk együtt mozog azért, hogy a másiknak átadjuk teljes figyelmünket és megértésünket.

Ebből már látszik, hogy ez az igazi feladat; minden, ami ez után jön, az a kommunikáció lezárása.

Racionalizálás
Miután megértettük a másikat, biztosítanunk kell affelől, hogy mindaz, amit mondott, értelmes, nem nonszensz. Ez egy rövid visszajelzés az intellektusnak: 'Megértettem, amit mondtál, és ez teljesen érthető, logikus'. Persze bátran lehet saját szavainkat használni.

Érzelmi visszatükrözés
Az, hogy valami logikus, nem jelenti azt, hogy a másik nem őrült. A racionalizálás az értelemnek szól, az érzelmi visszatükrözés elelője az érzelemnek: rendben vagy, az érzelmi reakciód természetes, ismerve a helyzeted: 'A te helyedben én is így éreznék'. A cél nem az, hogy gépiesen elismételjük ezt a frázist, hanem az, hogy érezzük bele magunkat a másik helyzetébe.

Tippek

• Kommunikáljunk gyakran -- ne hagyjuk felgyűlni a problémákat, mert egyre nehezebb előhozni, egyre nehezebb anélkül véghezvinni, hogy veszekedéssé fajuljon.
• Kommunikáljunk gyorsan -- ha valami zavar, hozzuk elő minél hamarabb. Az élmény friss, könnyű mindkét félnek az eseményhez kapcsolódni, könnyebb láttatni a másik féllel a nézőpontunkat.
• Hatékony kommunikációnak hívjuk, de valójában ez az egység építése. Az egység pedig megelőzi a szeretetet.

Sok sikert a gyakorlásához!

120 milliárd halott gyermek

A valaha a Földön élt emberek számát az 1995-ben készült, majd 2002-ben frissített modern tudományos becslésben Carl Haub 106 milliárd emberre teszi. Igaz Atya 300 milliárd lélekről beszél, a kettő elég közel (nagyságrenden belül) van ahhoz képest, hogy mennyire kevés információval rendelkezett Haub.

Ami viszont megdöbbentő, hogy Haub ezen tanulmánya szerint, ami ezt a 106 milliárdot hozza ki, az összes valaha élt embernek a 40%-a nem élte meg az egy éves kort. 40%! Az Igaz Atya által említett 300 milliárd valaha élt emberrel ez 120 milliárd ember - 120 milliárd gyermek, akik úgy haltak meg, hogy az egy éves kort sem érték el.

Mind Isten egyedi gyermekei. Nem mintha a többi 180 milliárd azt az Istennek örömet okozó életet élte volna, de ezeknek a gyermekeknek a tömege nagyon kép szerűvé, valóssá tette számomra az elvesztegetett életeket, az emberi élet értéknélküliségét a történelem során és Isten fájdalmát, akinek szülőként végig kellett élnie mindezt.

A tudományos világ, ami az embert is csak az evolúció termékeként az állatvilág részeként tekinti, közömbösen megy el egy ilyen tény mellett. Igen, 40%, nem nagy szám -- a hal ikráknak meg néha a 80-90%-a nem éri meg, hogy hal legyen.

Zsidó kiadványokat olvasva egy teljesen más megközelítést látok: a zsidó hagyományban, főleg manapság, minden egyes embernek tudják a nevét. Pár éve a váci zsidó fesztiválon vettem egy, a vác környéki zsidóság történetét feldolgozó rövid könyvecskét. Leírja a zsidóság megjelenését az egyes falvakban, mivel foglalkoztak, kik voltak, ki kit vett el, mikor - név szerint emlegetve őket.

Hasonlóképpen, Apeldoornban van egy zsinagóga, előtte egy emlékmű a holokauszt áldozatainak. Ha valaki a közelébe megy, egy hangszóró elkezdi sorolni az áldozatok neveit. Most nem akarok belemenni ennek esztétikai értékelésébe, csak jól mutatja azt, hogy ők is, mindenkiről tudták, hogy ott volt, ő volt. Nem csak azt tudták, hogy 1930-ban 1050-en voltak, 1951-ben 112-en, hanem hogy pontosan ki volt az a kilencszáz, aki már nem jött vissza (meg persze az egész családjának a történetét, vissza). Itt fontos az ember, fontos az élet, fontos a származás. Mennyire más logika ez, mint a természetes kiválasztódás lélek nélküli nézőpontja.

A Darwinista szemlélet - ami sajnos mélyen átjárja a gondolkodásunkat - elfeledteti velünk a vérvonal, a származás fontosságát. Atya szerint a vérvonal fontosabb az életnél.(God's Ideal Family - the Model for World Peace, The Importance of Lineage).

A 120 milliárd gyermek most élő leszármazott nélül, megszakadt vérvonallal létezik a szellemi világban.

Szülői szív

Eszembe jutott egy elszomorító beszélgetés ismerősömmel, akinek a lánya épp szülés előtt állt. Augusztus 19-re volt kiírva a lány, ismerősömmel épp augusztus 19-én beszéltem.

- "Mész segíteni, ugye? - kérdeztem, izgatottan. Ő azonban flegmán felelt:
- "Majd szól, ha segítségre van szüksége."

Miután megszületett a baba, ismét beszéltünk: - "Majd megnézem, ha hazavitték."

A szív nem ilyen.

Odamegyek, segítek neked, ott állok az ajtód előtt. Tudom, hogy szükséged lesz rám, mert nehéz lesz neked, mert sokkolni fog a szülés, mert fáradt leszel. Szükséged lesz a biztatásomra, hogy főzzek rád és vigyázzak a kicsire, hogy tudj aludni. És egyébként is, az én babám is, az én unokám.

"A szeretet alapja a szív, amely mindent feláldoz a másikért. Az ok, ami miatt a szülői szeretet igaz szeretet, az az, hogy a szülők készek minden odaadni a gyermekeiknek, és ha mindent odaadtak, még többet akarnak adni. Egyetlen szülő sem tartja nyilván az összes cipőt és ruhát, amit gyermekének vett és mondja, „Ennyit költöttem rád”. Nem, a szülő mindent odaad, amije csak van és azt mondja, „Bárcsak többet tehetnék érted, mint amit tettem, és sajnálom, hogy nem tudok többet tenni.”"
Igaz Atya

Mennyire messze estünk ettől az állapottól!

Pár hete az állatkertben jártunk, egy kisfiú torkaszakadtából üvöltött. Mosolyogva mondtam neki, "Hát te nagyon el vagy keseredve", próbáltam szimpatizálni vele. Azonban mint kiderült, nem vele kellett volna. Édesanyja, gyermekéhez hasonlóan vörös fejjel válaszolta: "Nekem kellene elkeserednem!!"

Riadtan hallgattam. Tényleg el volt keseredve. Komolyan gondolta. Nem jártam utána, mit művelhetett az az ötéves az anyjával, nyilván valami szörnyűt. Inkább megnéztük a zsiráfokat. Közben egyre az járt a fejemben, hogy olyan társadalomban élünk, ahol gyermekek nevelnek gyermekeket. Nem vagyunk érettek a szülőségre.

Szakmai életünk elkezdéséhez intézményesített oktatásban veszünk részt 12-18 éven keresztül. Az autóvezetéshez is vizsgát kell tenni. Gyermeket szülni, gyermeket nevelni azonban minden tudatos rákészülés nélkül lehet. (És nem a vizsgát hiányolom).

A tudatos rákészülés a szív, a szeretet képességének, az önzetlen adásnak a fejlesztése, míg végül valóban képesek vagyunk mindent odaadni, elfelejteni, hogy adtunk, és újra csak adni.

Kettő az egyben

Kettő az egyben: vicc és találós kérdés

1. vicc:
Két süket találkozik:
- Szia, horgászni mész?
- Nem, nem, horgászni megyek.
- Ja jó, már azt hittem, horgászni mész.

2. találós kérdés:
Mire hasonlít nagyon ez a fenti vicc?

Sokszor férfi és nő beszélget így egymással. Az egyik ilyen kritikus helyzet, amikor a nő megosztja egy problémáját, gondolatát, kétségeit párjával. A férfi segíteni akar, és hozza az ötleteket, a javaslatokat. A nőnek szüksége van arra, hogy a férfi ott legyen mellette és meghallgassa -- de nem arra, hogy megmentse. Amit a nő néha, a tudatosság pillanatában kifakadva meg is fogalmaz:

- "Nem kellenek a jótanácsaid, nem kell kihúznod a csávából, nem kell megoldanod a problémámat, nem kell megoldanod az életemet! És tedd le a telefont, nem kell felhívnod! Hallgass meg, legyél társam, érezd, ami bennem van. Ne magyarázd meg, ne húzd rá az intellektus szürke búráját! Nem azért mondom el ilyen részletesen! Azért mondom el, hogy megértsd azt az érzelmi állapotot, amiben most vagyok, és megértsd az érzelmi változásoknak azt a folyamatát, ahogyan ide kerültem. "

A nő csak elkeseredik és úgy érzi, nem érti meg, nem figyel rá a férfi, ha az nyomban intézkedni kezd. Az esetek nagytöbbségében nem arra van szükség; de az biztos, hogy nem azonnal.

Legyen vágy mindkettőtök részéről a kapcsolat érzelmi oldalának aktív ápolására.

Férfitárs!
Zavarjon téged a tény, hogy nem érted, miről beszél kedvesed! Zavarjon, hogy nem érzel semmit abból, amit hallasz! Zavarjon és bántson, hogy szeretett nőd valamit meg akar osztani; valamit, ami kincs számára, neked viszont csak kavics! Gondold végig újra és újra, amit megosztott veled, legyen akármilyen kicsiség, és telítsd érzelmeiddel, itasd át érzésekkel a gondolatot! Kérdezd magadtól, hogy mit éreznél a helyében. Ha nem megy, ha semmire sem jutsz, ne add fel – tedd félre. Beszélj vele, mondd el, hogy foglalkoztál a dologgal, mondd el, mire jutottál – nem az elméletekkel, hanem az érzelmi szituációval. És nem kell bonyolult dolgokra gondolni. Gyakran az, ha valóban átérzed, az tökéletesen elegendő.

Hölgyem!
Te pedig ne add fel! Harcolnod kell, hogy párod képes legyen érzelmeit megélni – mert nem csak kimutatni nem tudja, sokszor megélni sem. Segítsd őt, és adjál fogódzókat, kedvesen, amitől magabiztosan mozoghat! Mondd el, hogy mit szeretnél tőle: figyelmet, bátorítást, érintést, ölelést, csendes hallgatóságot – a férfi azt hiszi, nagyon bonyolult dologról van szó (mi másért ne értené?) , és nyomban megoldja, ha nem vigyázol. Bátorítsd azzal, hogy elismered és üdvözlöd minden lépését, érezze, hogy jutott egyről másfélre. Ne fogadd el, hogy kikerüli, eltolja az érzelmeit! Kérdezz rá, kedvesen és valóban érdeklődve, hogy mit is érez. Előbb-utóbb az eredeti lelke túljut a gátlásokon és elmondja, ha stabilan és őszintén mindig igényled tőle. Ne feledd, neki is igénye van rá; az ő lelke is éhezik.

Az őszinte érzelmek megosztása maga a szeretet.

A szeretet az, amitől férfi és nő is végül valóban ez lesz: kettő az egyben.

Adóellenőr

Ez egy rövid felismerés arról, hogy miért néznek adóellenőrnek, amikor 'hatékony' üzemmódban vagyok.

Azért, mert a szavaim és a viselkedésem nincs összhangban. Kedves vagyok, mert az vagyok, mit tegyek; az arckifejezésem azonban szigorú és a szemkontaktusom rövid -- mintha rendelkeznék, utasítanák, amikor beszélek valakivel. Pedig csak nem akarom rabolni az idejét. Viszont ettől úgy tűnik, mintha a kedvességem lenne a máz, és a szigorúság a valódi -- egy kedveskedni próbáló szigorú ember -- egy adóellenőr. Vagy: Maga próbavásárló?! - Ezt a kérdést pár hete szögezte nekem egy pénztáros a Brico-ban -- nem is feltételeztem volna róla, hogy hallott már próbavásárlókról. Tiltakozásom nem győzte meg, látszott a gyanakvás a szemében :) .

Szóval, így az idejét nem is rabolom, csak a kedvét, meg a magabiztosságát, hogy ő egyáltalán létezik. Pedig szüksége lenne a visszajelzésre, arra, hogy ő OK, hogy igen, észrevettelek, létezel. Nos ettől fosztom meg őket.

Amikor igazán figyelsz

Az alábbi történet az irokéz Paula Underwood-tól származik. Nagyon jól bemutatja azt a tudatos munkát, amire szükség van a figyelem fejlesztéséhez.

Amikor igazán odafigyelsz

Kislány voltam, talán úgy ötéves, amikor apám elkezdett velem egy játékot… mindig, mikor valaki jött hozzánk és mesélt valamit, apám megkérdezte: „Emlékszel, mit mesélt, szívem?” Visszamondtam apámnak, amit az illető mondott, míg végül olyan jó lettem benne, hogy egész hosszú előadásokat is szó szerint el tudtam mondani; bármit, amit mesélt.

Mindig ezt játszottuk.

Végül egy nap ott volt ez az idős úriember, Richard Thompson. Még mindig emlékszem a nevére, velünk szemben lakott az utcában. Minden alkalommal, amikor apám kijött füvet nyírni, odajött hozzá Mr. Thompson; én is ott lófráltam.

Apám azt mondta: „Gyere csak ide, szívem, és hallgasd, amit az úr mesél. Nagyon érdekes." Így hát odafigyeltem rá, és amikor később apám megkérdezte, hogy mit hallottam, elmondtam.

Nos, végül az összes történetet, amit csak megosztott apámmal, kívülről tudtam. Akkor apám azt mondta: „Egyre jobb vagy ebben. De hallod-e a szívének a hangját?” Én azt gondoltam, micsoda?? Napokig úgy járkáltam, hogy fülemet az emberek mellkasához nyomtam, próbálva hallani a szívüket.

Végül apám még egy tanulópályát talált ki számomra: megkérte anyám, hogy olvasson fel cikkeket az újságból. Az mondta: „Ahhoz, hogy igazán megértsd a cikket, azt hiszem, tudnod kell olvasni a sorok között.”

Azt gondoltam: „Ó igen, olvasni a sorok között. Hallani a szavak között.”

Így amikor legközelebb figyeltem Mr. Thompsonra, megpróbáltam hallani a szavak között. „Tudom, hogy a történetet ismered,” mondta apám, „de hallottad a szívét?” Én ezt mondtam: „Igen. Nagyon magányos és azért jön, hogy megossza az emlékeit veled újra és újra, mert azt kéri, legyél társa az emlékeivel.”

Ez csak úgy kijött belőlem. Más szavakkal, a szívem visszhangozta az ő szívét.

Amikor ilyen módon tudsz figyelni, akkor nem csak az embereket hallod meg. Amikor igazán odafigyelsz, meghallod az Univerzum hangját.

Egy fordítás anatómiája

Esterházy Péter mondta a fordítás kapcsán:

"A fordítás homályos vidék, de tőlem nem áll távol az a radikális gondolat, hogy nem, nem kéne fordítani semmit, miközben ez nyilván igaztalan, mert csomó dolgot csak fordításból ismerek, mégis azt gondolom, hogy ismerem őket."

Az utóbbi napok tapasztalata alapján osztom véleményét, hogy ideális esetben nem kéne fordítani semmit.

Igaz Atya önéletrajzát fordítom, az angol fordításából. Angolul a címe As a peace loving global citizen, ebből dolgoztam eddig.

Az egész gond az alábbi mondattal kezdődött, mely magában nem tűnik furának, mégis megütötte a szemem:

I implored President George H.W. Bush through direct correspondence to avoid war in the Arab world, and instead work to realize Saddam Hussein’s retreat through diplomatic means.

Implore: esedezik, kér, könyörög, rimánkodik – ez valahogy nem passzol Igaz Atyához. Igaz Atya kijelentéseket tesz, deklarál, de nem könyörög. Pláne nem az öreg Bush-hoz - még Istenhez sem. Ő sokkal inkább így fogalmaz: Mennyei Atya, ne aggódj -- megcsinálom.

Zavart a dolog, ezért elővettem a koreai eredetit, amit Pethő Hajni nagyon kedvesen elküldött nekem, köszönöm! A könyv címe 평화를 사랑하는 세계인으로, de tényleg.

A nyomozás úgy folyik, hogy lefordítom a koreait, és összenézem, hogy lássam, mennyire torzít az angol fordítás az eredetihez képest. Megkeresni az eredeti koreai szövegben az adott részt, egyelőre nem kis vállalkozás – leginkább fejezetszám, azon belül bekezdés és mondat, ami alapján be tudom azonosítani a megfelelő szövegrészt.

Szerencsére az öreg Bush most segített, a 267 oldal tetején némi böngészés után megtaláltam: 부시.

• ᄇ = b,
• 우 = u,
• ᄉ = s

Ahogy Bajor Feri viccesen, de találón jellemezte koreai nyelvtanulási módszeremet: vonal, vonal, karika, ferdevonal...

Innen már csak az igét kellett megtalálni, ami valószínűleg nida-ra végződik, és tényleg: 신신당부했습니다 – ez a valóban hosszú szó a Google szerint angolra úgy fordul, hogy "was pretty clear about", azaz magyarul, "nagyon világosan közöltem" – no igen, ez már inkább Igaz Atya.

1. Angol fordításból lefordítva az egész mondat:
Közvetlen levelezésben könyörögtem George H. W. Bush elnöknek, hogy kerülje el a háborút az arab világgal és ehelyett dolgozzon diplomáciai eszközökkel Husszein visszavonulásán.

2. Koreai eredetiből lefordítva az egész mondat:
Közvetlen levelezésben nagyon világosan közöltem George H. W. Bush elnökkel, hogy ne lépjen háborúra az arab világgal, hanem dolgozzon diplomáciai eszközökkel Husszein visszavonulásán.

Hát azért ez nem pont ugyanaz! Ennél kisebb változtatások is váltottak ki heves reakciókat, mint amikor Danilo Kiš kis híján megverte amerikai angol fordítóját, mert felfedezte hogy "dús haja a válláig hullott" kifejezés helyett "dús haja zuhatagokban hullott vállára" került a fordításba.

Ahogy haladtam előre, szép lassan (jaj nagyon lassan...) kiderült, hogy az egész fejezet hemzseg a költői részektől, komplett bekezdések kerülnek bele úgy, hogy a koreai eredetiben semmi nincs, egy betű se. Egy teljes napig próbáltam átverekedni magam a fejezeten.

A végére teljesen felhúztam magam, mert kiderült, a torzítások kardinálisan megváltoztatják az Igaz Atyáról alkotott képet.

Piros: ami benne van az angolban, de nincs benne a koreai eredetiben
Kék: ami viszont benne van a koreaiban, de nincs benne az angolban

Az angol változatban:

• „Közvetlen levelezésben könyörögtem George H. W. Bush elnöknek…”
• „Nagyon aggódtam, hogy ha Irakot megtámadják, az arab világ egyesül az Egyesült Államok és a keresztény világ ellen.”
• "A Kairói rendkívüli ülésen kilenc ország legmagasabb muzulmán vezetői és nagy muftijai vettek részt, beleértve a Szíriai és Jemeni nagy muftikat. A megbeszélés középpontjában az arab és muzulmán világhoz intézett elkeseredett felhívásom állt, hogy ne támogassák Szaddam Husszeint abban, hogy ez egy szent háború."

miközben a koreai változatban:

• „Közvetlen levelezésben nagyon világosan közöltem George H. W. Bush elnökkel”
• „Ha Irakot megtámadják, az arab világ egyesül” — ennyi! Nincs benne semmiféle aggodalom, meg USA, meg keresztény világ
• „Így, az iraki inváziónál végül a Kairói rendkívüli ülés azért jött létre, hogy Szíria és Jemen küldöttei egyetértsenek, hogy nem vesznek részt a háborúban soha.”

Igaz Atya az angol változat szerint
- könyörög,
- aggódik és
- elkeseredetten felhív

pedig valójában a koreai eredeti szerint
- kijelent,
- kijelent, és
- megbeszélést szervez, egy nagyon határozott és praktikus céllal

Másik, egy bekezdés három egymás utáni mondata:

1. Angol fordításból fordítva:
"A világban burjánzik az önzés. Ironikus módon, azonban, az egyént ez lerombolja, és nem csak az egyént, de a körülötte lévőket és az egész nemzetet is. A világbékéhez a legnagyobb akadály az emberek szívében lévő kapzsiság. Az egyénnel kezdődik, kiterjed a nemzetre, és a mohósággal bemocskolt szívek megosztottságot és konfliktust okoznak minden szinten."

2. Koreai eredetiből fordítva:
"A világban burjánzó önzés nem csak az egyént rombolja le, hanem más embereket és nemzeteket is gátol a fejlődésben. A világbékéhez vezető úton a legnagyobb akadály az emberi elmékben lévő kapzsiság lesz. A nyereség utáni mohóság, a telhetetlen kapzsiság elterjedt és a mohóság bemocskolta az emberek elméjét, megosztottságot és konfliktust okozva nemzet és nemzet között."

Szövegértési gyakorlat:

Mit csinál a mohóság?
1. lerombolja az egyént, a körülötte lévőket, és az egész nemzetet
2. lerombolja az egyént, gátol a fejlődésben más embereket és nemzeteket

Hol van a kapzsiság?
1. szívekben
2. elmékben

Mi okoz konfliktust, megosztottságot?
1. az emberi szívek
2. a mohóság

Szűk három mondatban három elég lényeges eltérés. Már azoknak, akik a szavakhoz szeretik társítani a jelentésüket is. Van, aki azt mondja, hogy ugyan már, ez csak szóhasználat; azért a lényeg átjön.

A baj az, hogy nem, nem jön át, pont a lényeg nem jön át. Igaz Atya az angol fordító szerint ironizál a világ jelen helyzetével. „Ironikus módon, lerombolja az egyént.” - hogy adhat ilyen mondatot a szájába a fordító? Hány ilyen lehet még a könyvben?

Több helyen máshol teljesen relatív módon fogalmaz: „Úgy gondolom...”, „Véleményem szerint...” – megnéztem, persze, ez is csak a papírt tölti, az eredetiben nincs ilyen. Igaz Atya abszolút módon fogalmaz, olyan kijelentéseket tesz, amelyek megállnak magukban, és nem egy vélemény, hanem a tény.

Ezek a kifejezések, meg a dramatizáló, túlzó kifejezések azok, amelyek eltorzítják Igaz Atya tiszta, egyedülálló, abszolút és ellentmondásmentes gondolatait, amitől a fordítás már sablonossá, relatívvá válik; egy lesz a többi közül, tetejébe időnként logikai bakugrásokkal: hogyan ironizálhat az egyén és a nemzetek pusztulásáról az, aki a világbékéért küzd, kérdezhetik. Most akkor szomorú ez vagy vicces?

Szomorú, mint ahogy az is, hogy be akarjuk mutatni Igaz Szülőket és egy átszerkesztett képet mutatunk róluk.

Viszont, ha belegondolok: mire az egész könyvet újraolvasom, összenézve az eredetivel, addigra megtanulok koreaiul.

Esterházy mondta azt is, egyik könyvének szerb fordításával kapcsolatban: "Én az ideális fordítást azért mégis úgy látnám, hogy az ideális szerb fordításban csak magyar szavak szerepelnének. Mégpedig ugyanabban a sorrendben, mint az eredetiben. Én így látom."