Szülői szív

Eszembe jutott egy elszomorító beszélgetés ismerősömmel, akinek a lánya épp szülés előtt állt. Augusztus 19-re volt kiírva a lány, ismerősömmel épp augusztus 19-én beszéltem.

- "Mész segíteni, ugye? - kérdeztem, izgatottan. Ő azonban flegmán felelt:
- "Majd szól, ha segítségre van szüksége."

Miután megszületett a baba, ismét beszéltünk: - "Majd megnézem, ha hazavitték."

A szív nem ilyen.

Odamegyek, segítek neked, ott állok az ajtód előtt. Tudom, hogy szükséged lesz rám, mert nehéz lesz neked, mert sokkolni fog a szülés, mert fáradt leszel. Szükséged lesz a biztatásomra, hogy főzzek rád és vigyázzak a kicsire, hogy tudj aludni. És egyébként is, az én babám is, az én unokám.

"A szeretet alapja a szív, amely mindent feláldoz a másikért. Az ok, ami miatt a szülői szeretet igaz szeretet, az az, hogy a szülők készek minden odaadni a gyermekeiknek, és ha mindent odaadtak, még többet akarnak adni. Egyetlen szülő sem tartja nyilván az összes cipőt és ruhát, amit gyermekének vett és mondja, „Ennyit költöttem rád”. Nem, a szülő mindent odaad, amije csak van és azt mondja, „Bárcsak többet tehetnék érted, mint amit tettem, és sajnálom, hogy nem tudok többet tenni.”"
Igaz Atya

Mennyire messze estünk ettől az állapottól!

Pár hete az állatkertben jártunk, egy kisfiú torkaszakadtából üvöltött. Mosolyogva mondtam neki, "Hát te nagyon el vagy keseredve", próbáltam szimpatizálni vele. Azonban mint kiderült, nem vele kellett volna. Édesanyja, gyermekéhez hasonlóan vörös fejjel válaszolta: "Nekem kellene elkeserednem!!"

Riadtan hallgattam. Tényleg el volt keseredve. Komolyan gondolta. Nem jártam utána, mit művelhetett az az ötéves az anyjával, nyilván valami szörnyűt. Inkább megnéztük a zsiráfokat. Közben egyre az járt a fejemben, hogy olyan társadalomban élünk, ahol gyermekek nevelnek gyermekeket. Nem vagyunk érettek a szülőségre.

Szakmai életünk elkezdéséhez intézményesített oktatásban veszünk részt 12-18 éven keresztül. Az autóvezetéshez is vizsgát kell tenni. Gyermeket szülni, gyermeket nevelni azonban minden tudatos rákészülés nélkül lehet. (És nem a vizsgát hiányolom).

A tudatos rákészülés a szív, a szeretet képességének, az önzetlen adásnak a fejlesztése, míg végül valóban képesek vagyunk mindent odaadni, elfelejteni, hogy adtunk, és újra csak adni.