Azt hittem, még fogom a kezed

Oly esetlen szavak
Meglepetésem hirtelen jött és nem esett jól,
mint mikor összetörik a kristálygömb,
s megszűnik a varázs.

Azt hittem, még fogom a kezed,
mint egykor.
Nem vettem észre és te sem:
Egymás kezét fogva lassan elaludtunk.

Jó volt ez így. Együtt voltunk.
Csak az ébredés volt különös, szokatlan.

Azt sem tudom, melyikünk ébredt előbb.
Talán te? Vagy most én?
Talán csak én aludtam?
Átjár a bizonytalanság.

Próbálom felidézni régi vágyaink,
próbálom kitalálni közös terveink.
Hányszor átgondoltuk, leírtuk füzetlapokra,
amik később elkallódtak, szétszóródtak.

Csak remélni tudom, hogy volt, ami valóra vált.

Mi ezzel a baj, miért zavar most hirtelen?
Nem tudom, de mardos a lelkiismeret.
Talán megfosztottalak valamitől,
de biztos, hogy megfosztottam magam tőled.

Rohanva élem napjaim,
s noha egyre több fér bele,
egyre kevesebb közte a lényeges.
Mi a lényeges?

2004.

Tízig számolni

"Mit teszel ma a világbékéért?" - ezt kérdezte tőlem a Skype, és a kérdés meglehetősen üdítően hatott a "Tudta Ön, hogy a Skype-pal olcsón tud SMS-t küldeni?" jellegű kérdések után (mintha nem mindennap tenném!).

A Béke Nemzetközi Napja, szeptember 21 -- azaz ma. A Wikipedia megfogalmazásában: a napot a békének szentelik, pontosabban a háború hiányának.

Pedig a béke nem a háború hiánya.

A béke bennünk kezdődik. A belső béke terén pedig az elmélyült buddhisták igen csak élen járnak. Talán nem véletlen, hogy tegnap négy buddhista szerzetessel találkoztam. Persze, hogy nem véletlen, a hévégén volt a dalai láma Budapesten. De talán nem véletlen, hogy pont a béke napja körül pont Budapesten járt.

Kezdjük egy játékkal, egy buddhista gyakorlat inspirálta játékkal, amiről Hyung Jin Nim, Igaz Szülők hetedik fia ír az egyik könyvében:

"A játék neve: 'Tízig számolni'. Íme a játék szabályai. Lélegezz be és ki mélyen, majd egyszerűen számolj magadban: 'egy'. Lélegezz be és ki, és ismét számolj: 'kettő', így egészen tízig. Azonban van egy feltétel, egy csel: összpontosíts a teljes lélegzés alatt, a legelejétől a legvégéig és ne engedd, hogy egyetlen gondolat is belépjen az elmédbe.

Ha a lélegzésről gondolkozol - az egy gondolat. Ha már hétnél tartasz, és azt gondolod, már csak három van hátra, az egy gondolat stb.

Miért játszottuk ezt a kis játékot? Ha részt vettél benne, valami igazán mélyet tanultál, nem a logika vagy az intellektus mentén, hanem megtapasztalva: épp most voltál tanúja, mennyire elválik egymástól a lelked és a tested. Azt mondjuk, 'Oké, elszámolunk tízig', azonban a lélek nem követi ezt. Elveszik a gondolatokban valahol 'három' és 'négy' körül (ez a legvalószínűbb -- ha őszinték vagyunk magunkkal). Azon tűnődik, mit kell vásárolnunk, vagy kit kell felhívnunk.

...

Gyakran megkérdezem társaimtól: 'Hogy van az, hogy a világbékét akarjuk elhozni, amikor még tízig sem tudunk elszámolni?' ... Ez egy kicsit problémás, különösen, mivel Igaz Atya azt mondja, mindaddig, amíg az egyén lelke és teste ellentmondásban van, addig konfliktus, viszály lesz a családban, a nemzetben és a világban.

...

Ezt azonban nem lehet elméleti szinten megtanulni, mivel ez egyszerűen ez nem egy olyan tudás, amit birtokolni lehet. Ez egy olyan állapot, amivé kell válni -- nem csak egyszer, vagy kétszer, de folyamatosan. A békét azáltal kell elhoznunk, hogy mind belsőleg, mind külsőleg békések vagyunk, magunkban, és másokkal. Más szavakkal, a belső béke (amit sokak önközpontú dolognak tartanak, hogy megpróbálják igazolni saját erőfeszítésük hiányát) és a külső béke nem különállóak, hanem kibogozhatatlanul összekapcsolódnak.

Azonban ha csak egy másodpercig tesszük -- a béke elillan. A békét folyamatosan bizonyítani kell, esetről esetre, kitartó éberséggel. Hatalmunkban áll a békét választani.

...

Nem sok haszna van, ha csak beszélünk a békéről és a szeretetről; sokkal lényegesebb a békévé válni, hogy teljes mértékben Isten szeretetévé válhassunk. Akkor a békét és a mennyei szeretetet nem kell keresni, az már ott van -- bennünk megtestesülve és így fizikailag megtestesülve a világban.

...

Ha nem teremtünk békét a harcban álló lélek és test között, akkor nem csupán nem oldjuk meg a problémát, de mi is részei vagyunk a problémának! Így ez az a munka, amire most vállalkozom."

Nekem hitelesek ezek a szavak egy olyan embertől, aki minden nap hajnali fél háromkor kel, saját elszánásából, évek óta, család és gyerekek mellett. (Főleg, hogy én gyakran nem felkelni, de lefeküdni sem tudok fél három előtt).

Szóval, mit teszek ma a világbékéért? Miért csak ma? Miért nem minden nap?
Legyen mondjuk ez: elszámolok tízig, majd újra és újra, amíg nem tudok eggyé válni azzal, amit mondok.

Vagy, ahogy Horton fogalmaz: "Amit mondok, azt teszem és amit teszek, azt mondom -- száz esetből százszor!"