Azt hittem, még fogom a kezed

Oly esetlen szavak
Meglepetésem hirtelen jött és nem esett jól,
mint mikor összetörik a kristálygömb,
s megszűnik a varázs.

Azt hittem, még fogom a kezed,
mint egykor.
Nem vettem észre és te sem:
Egymás kezét fogva lassan elaludtunk.

Jó volt ez így. Együtt voltunk.
Csak az ébredés volt különös, szokatlan.

Azt sem tudom, melyikünk ébredt előbb.
Talán te? Vagy most én?
Talán csak én aludtam?
Átjár a bizonytalanság.

Próbálom felidézni régi vágyaink,
próbálom kitalálni közös terveink.
Hányszor átgondoltuk, leírtuk füzetlapokra,
amik később elkallódtak, szétszóródtak.

Csak remélni tudom, hogy volt, ami valóra vált.

Mi ezzel a baj, miért zavar most hirtelen?
Nem tudom, de mardos a lelkiismeret.
Talán megfosztottalak valamitől,
de biztos, hogy megfosztottam magam tőled.

Rohanva élem napjaim,
s noha egyre több fér bele,
egyre kevesebb közte a lényeges.
Mi a lényeges?

2004.