Káin és Ábel megbékítése magunkban

Jellemünk fejlődésének fontos fejezete a bennünk élő Káin és Ábel megbékítése.

Isten Káin és Ábel történetében a másodszülött Ábel áldozatára tekintett, Káin áldozatára pedig nem. Isten megpróbált kinyúlni a felbőszült Káin felé:

Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.

 Káin végül megölte Ábelt. Bár az eredeti történet rövid, azért úgy sejtem, Ábel is tehet rendesen a dologról.

A történet nap mint nap lejátszódik velünk is: más emberekkel való viszonyunkban épp úgy, mint saját magunkban.

Káin és Ábel a relatív rossz és a relatív jó. Jelen világunk birodalmában nincs abszolút jó és nincs abszolút rossz. Káin sem abszolút gonosz. Nem is létezhet ilyen, mivel mindannyiunk eredeti lelke Istentől származik.

Káin és Ábel harca bennem a jó és a rossz szokások, a jó és a rossz hajlandóságok közötti feszültség.

Amint szembesülünk egy szent írás révén az igazsággal, vagy egy szent életű emberben a megtestesült igazsággal, rögtön érezzük a kritikát, hogy, mennyire másak vagyunk. Kritika, igen, mert az eredeti lelkünk felszabadultan üdvözli az igazságot -- és kontráz, mint kedves leánykám újabban, mindenre, mindenkinek:

- Igazán elpakolhatnátok az asztalt a vacsora után.
- Hát igen, Apa, el kéne pakolni!

- Szonja most már mehettek fürdeni.
- Igen Szonja, már elmúlt nyolc óra!

És így tovább. Azzal az autoritással és bólogatással és merev nézéssel.
Egy idő után rém idegesítő; az ember hozzá akar vágni valamit, de persze akkor is csak vihogna és folytatná.

Valami ilyesmi játszódik le lelkünkben is Káinnal és Ábellel, csak drámaibban.

Ábelünk

A mi Ábelünk érzi, mennyi erőszakot követünk el a lelkiismeretünkön, mennyire nem aszerint élünk, amit amúgy mi magunk is helyesnek gondolunk.

Ez fontos dolog: nem moralizálásról, nem desztillált, vegytiszta, ideális koncepciók követéséről beszélek.

Lelkiismeretünk arra ösztönöz, hogy azt tegyük, amit mi magunk (ha őszinték vagyunk magunkhoz) jónak és követendőnek gondolunk.

S minden egyes elbukáskor, amikor saját mércénkhez képest kevésnek bizonyulunk, az adott helyzettől és pillanatnyi elmeállapotunktól függően lehetünk

• kritikusak: - Hát igen, hat után már végképp nem eszünk édességet.
• felháborodottak: - Mi jutott eszedbe, hogy megint odamentél?
• csalódottak: - Ezt nem hiszem el, hogy megint megtetted.
• csüggedtek: - Ezt sosem fogod tudni megállni.
• vagy épp frusztráltak vagyunk: - Mikor fogsz már változni?! Még mindig ugyanott vagy!

Amikor elhatározzuk, hogy véget vetünk neki, hogy valóban változunk, hogy megtagadjuk eddigi önmagunkat - itt kezdődik Káin és Ábel harca.

Mert hát mindig ott van az önvád kis háttérzenéje. Kritizáljuk, büntetjük, bántalmazzuk, öljük magunkat.
Igen -- ő az Ábel, a jófiú. S mégis, nyers kritikájával épp ő gyilkolja Káint.

Ábel kilép a rengetegből

Mert előbb vagy utóbb, de ki fog jönni. Ha ordítozol magaddal, másokkal is ordítozni fogsz. Talán nem fogsz idegenekkel kiabálni, de a feleségeddel és gyermekeiddel úgy fogsz bánni, ahogyan magaddal is bánsz. Biztos ismersz olyan karakán, erőteljes vallásos személyt, aki igen megértő, türelmes, ha beszélsz vele, a feleségével viszont olyan, mint a pokróc.

A család elég közel van az énhez, szinte már ugyanaz -- másokkal udvarias és elnéző vagyok, magammal szemben (és így persze a családommal szemben) viszont legyek következetes, kemény, őszinte.

Állóháború

Mi lesz mindennek az eredménye? Az, hogy nem változunk. Miért? Mert a taktika, amit használunk, szeretet nélküli.

Minél jobban ellenállunk, annál jobban kitart. Minél erősebben támadod meg jellemed egy helytelen pontját, annál mélyebben beléd fúródik. Ha nyíltan szembeszegülsz vele, akkor titokban, földalatti mozgalomként folytatódik: elálmosodsz, fejfájásod lesz, esetleg pszichoszomatikus betegséget okoz.

Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a végén Káin ölte meg Ábelt. Ha Ábel nem tudja átölelni és vezetni Káint, Káin neheztelése visszacsap. A kifinomultabb, szellemibb Ábel a gondolatok, szavak szintjén üti bátyját, a darabosabb, fizikaibb Káin viszont egyszerűen odacsap a mancsával.

Saját lelki életünk és fejlődésünk szempontjából ez a relatív rossz győzelme, a jó indíttatások elhalása:

"Le van ejtve magasról, nem érdekel!"

"És akkor mi van?!"

"Majd holnap."

"Mindenki így csinálja"

Lelkünkben így folyik a kritikák és kifogások, vádak és közömbös lepattintások, kétségbeesések és legyintések végtelen harca, forgácsolva erőnket. Ide-oda ugrálunk a teljes önvád ("Én olyan rossz, bűnös vagyok!") és a teljes önvédelem, védekezés között ("Én rendben vagyok, veled mi a probléma?!").
Ki kell tudnunk lépni, változtatnunk kell a jó és rossz ellentétére épülő gondolat és érzelem folyamon, különben a harc olyan helyeken fog felbukkanni, ahol a legkevésbé szeretnénk látni.

Az egység felé

Az egységre törekszik a 'diktatórikus' módszer is: "muszáj ezt tenned, ez a helyes". Kis Káin értetlenül, de jó szándékkal követni is tudja egy darabig az önmegtartóztatás, az önfegyelem útját.Az igazi egység azonban sosem a törvényen, a parancson alapszik, hanem a szereteten. Szeretni kell a bűnös természetet, a relatív rosszat.

Még hogy szeretni a rossz szokásaimat! Micsoda ötlet! Valójában azonban minden dologra Isten szemszögéből kell tekintenünk, az Ő szemszöge pedig a szeretet.

Isten a dolgok egységét szeretné látni, nem pedig azok különválását. "Velem vagy ellenem", "jó vagy rossz" - az ilyesfajta kategorizálás teremti meg az élesen elváló, kettős világot. A szülő nem így látja. A gyerekek közül melyik lehet a szülő ellensége? Káin? Ábel? Egyik sem.

Ugyanígy, legyen hát a saját szíved egyaránt az eredeti és a bűnös természeted apja és anyja. "Mind az enyémek, és ők kapcsolatban vannak egymással."

Lelkünk szülőjeként

A tény az, hogy mindkettő vagyunk egyszerre: a rossz és aki változtatni akar rajta. Tekintsünk lelkünk minden vonására az anya átölelő szeretetével és az apa szerető szigorával, egyszerre.

Lelkünk Káin oldalát képviselő félreirányult, relatív rossz tulajdonságai helyrehozhatók és megnyerhetjük őket társnak, jó barátnak és szövetségesnek. Ábelnek szüksége van rájuk, energiájára. Káin természetes módon megadja magát és megszelídül, ha megbocsátunk neki, megértjük, szolgáljuk, és rájövünk, mi is a gondja.

A bűnös természet nem más, mint a félreirányult eredeti természet. Nem "kigyomlálni" kell, hanem helyrehozni, megváltoztatni. Minden bűnös természetben ott rejlik az eredeti jó tulajdonság, energia, ami potenciálisan a rendelkezésünkre áll, ha elérjük, hogy velünk dolgozzon. Óriási erő van benne, ami épp csak ki van billenve az egyensúlyból.

Az éretlen vonások és mögöttük az eredeti irány:

• panaszkodás: jó szándék a változtatásra, probléma felismerésre, ami rossz irányba ment, és pusztán a negatív dolog terjesztésévé válik
• türelmetlenség: takarékosság az idővel, túlzottan is
• zsugoriság: vágy, hogy függetlenek és önmagunkért felelősek legyünk
• arrogancia, önteltség: túlzott magabiztosság

És így tovább. A gyönyörű, gyermekies sajátságaink árnyoldalai a gyerekes vonások. A bűnös természet alapja a fájdalom, a szeretet hiánya. A bűnös természet akkor alakul ki, mikor tudatlanul vagy hitetlenül válaszolunk a minket ért fájdalomra vagy éhségre. Ez egy jogtalan, törvényen kívüli reakció, melynek célja a puszta túlélés, nem a szeretettel megélt élet.

Az eredeti természet a természetes reakció a szeretettel teli, gondos környezetben, mely az életre, az én megismerésére és annak legteljesebb kifejezésére törekszik.

Káin és Ábel kéz a kézben

Bármi olyan vonást találsz magadban, amelyre saját lelked is felvonja a szemöldökét, szeresd! Kapcsold össze a kialakult, erős, de nem megfelelő tulajdonság erejét a lelkiismereted által vágyott és keresett mértékkel és iránnyal.

Hogyan lehet jól szeretni egy rossz tulajdonságot?

1. Ne kényeztesd, ne játszadozz el vele. Ez nem igaz szeretet. Hagyd abba a megnyilvánulási formáinak a gyakorlását.

2. Ismerd el a létezését. Fedezd fel benne a jó szándékot, az értéket. Hallgasd meg a Káin természetedet: "Mondd el, mi a gond. Á, értem...Mesélj még...". Ne fojtsd el! 

Ha hagyod, el fogja mondani, mitől fél, miért fél, és hogy miért ésszerű számára az a rossz viselkedés, amivel a fájdalmat próbálja megelőzni. A maga gyerekes, egyszerű és kissé ütődött nézőpontjából teljesen logikus dolgot kell a végén találnod.

Menj le egészen a legmélyebb érzésig, ami a viselkedésed, gondolatrendszered, a helytelen természeted magyarázata mögött áll. Mondd ki hangosan, írd le, lásd meg az eredeti értéket:

"Köszönöm, testem, hogy ilyen lusta vagy, és gondoskodsz az alapos pihenésemről."

"Köszönöm, kedves fülem, hogy ilyen figyelmesen megszűröd az éter apró rezdüléseit is - akár az ajtón keresztül is -, hogy elláss a megfelelő, naprakész információkkal."

Ismerd el, hogy a bűnös természet alapja egy jó ötlet, csak a dolog egy kicsit, vagy épp teljesen, de mellé ment.
3. Tanítsd a lelkedet az új viselkedési mintára, hogy az új szokás beidegződjön: a szavak erősen programozó hatásúak. Amit kimondasz, pozitív, kreatív energiát teremt, mely a dolgokat mozgásba lendíti, hogy elérje az általad megfogalmazott és kimondott célt. Felhasználhatod a változáshoz a következő sémákat:

"Régebben azt hittem, hogy...",

"Azt gondoltam, hogy hasznos, amikor..."

"Többé nincs szükségem erre, mert..."

"Most már hiszem és tudom, hogy..."

4. Hozd összhangba a letisztázott új elveket viselkedéseddel, irányítsd tetteidet! Tudatosan válaszd a megváltozott tevékenységet a mindennapokban; ez az, amikor a rossz szokást valóban felszámolod.

5. Türelem - A változáshoz időre van szükség. Tudj a szigor mellett elnézően is tekinteni ismételt botlásaidra.

John R. Williams előadása nyomán