Hatékony kommunikáció

Még 1996-ban, a World Carp Academy-n tanultam a hatékony kommunikáció technikáját. Tudom, hogy ez nem túl megkülönböztető, egyedi név; mégis, ez a neve. :)

Mire jó?
Érzelmekkel telített helyzetetek, elsősorban párkapcsolati helyzetek megbeszélésére, feloldására.

Miért van rá szükség?
Amikor két ember között érzelmi feszültség, neheztelés van, nehéz úgy beszélni egymással, hogy

• előkerüljön a valódi probléma, ne általánosítva beszéljünk ('mert te mindig'),
• a felek megértsék a másiknak a problémáját,
• a felek átérezzék a másiknak a problémáját,
• mindezt úgy, hogy a beszélgetés ne menjen át kölcsönös vádaskodásba, sértődésbe.

A hatékony kommunikáció az ilyen helyzetben egy keretet ad a gondolatok és érzelmek valódi és hatékony cseréjéhez.

Mi nem a hatékony kommunikáció?
A hatékony kommunikáció nem az intellektus gyakorlata. Célja nem az, hogy intellektuális, elméleti vitát folytassunk.

A hatékony kommunikáció nem a sérelmek hiánytalan és részletes felsorolása. Noha az érzelmek is részt vesznek benne, a kommunikáció maga a két ember érzelmeinek és gondolkodásának az egységére irányul.

Hogyan működik?
A beszélgetésnek egy mind a két fél által ismert és elfogadott kerete van. A keret célja, hogy a fent leírt szempontok meglegyenek, azaz valódi, érzelmekkel átitatott, de nem elszabadult kommunikáció jöjjön létre, amely a két ember egységét teremti meg.

A keret elemei:

1. Elkezdés
2. Probléma bemutatása
3. Probléma pontosítása
4. Racionalizálás
5. Érzelmi visszatükrözés

Elkezdés
A beszélgetéshez két ember szükséges. A hatékony kommunikáció azzal kezdődik, hogy megtisztítjuk a terepet. Az egyik fél, aki kezdeményezi a beszélgetést, megkérdezi társát: "Rám tudod szánni az osztatlan figyelmedet 20 percig?" -- akár pont ezzel a mondattal, ez idővel már magában létrehozza a kommunikációhoz szükséges légkört. Nem feltétlen húsz perc, amennyit reálisnak gondolunk, lehet öt perc, de lehet két óra.

A másik fél gondolja végig, hogy valóban kész-e teljes figyelmét a beszélgetésre fordítani. Ha nem, beszéljenek meg egy másik időpontot.

Probléma bemutatása
A kezdeményező fél elmondja azt, mi bántja, mi az, ami rosszul esik neki. Irányelvek:

• Konkrét élmény - ne általánosítsunk. Ahelyett, hogy 'Sose figyelsz arra, hogy mit kérek tőled', fogalmazzunk pontosan: 'Ma reggel megkértelek, hogy fizesd be a csekkeket, de itthon hagytad mindet. Ez a héten harmadszor történt így'. Fogalmazzunk minél pontosabban, minél tényszerűbben.
  
• Tényszerűség - a probléma bemutatásánál legyünk tényszerűek, kerüljük a címkézést, az olyan fogalmazást, ami a mi értékelésünket foglalja magába. Nem kell érzelemmentesnek lenni, sőt, fontos, hogy a másik fél ne csak a gondolatok szintjén értse meg, amit mondunk, azonban a saját véleményünk, saját értelmezésünk nem feltétlen a valóság: 'Nem vitted el a csekkeket, mert utálsz postára menni, ezért inkább nekem hagyod." -- valóban ez az oka? Valóban így érez és gondol a másik? Nem biztos. Hagyjuk meg neki, hogy majd ő elmondja.
  
• Szeletelés - ne zúdítsuk rá az összes mondanivalónkat egy szusszra a másik félre. Mint látni fogjuk, a másik félnek mindazt, amit hallott, vissza kell adja a saját szavaival. Nem tud végtelen mennyiségű információt befogadni és feldolgozni.
  
• Hatás - a konkrét eseményen túl mondjuk el azt, hogy ez ránk hogyan hatott. Törekedjünk minél pontosabban megvilágítani azt, bennünk mi zajlik. Milyen érzelmi állapotba kerültünk? Az érzelmek feldolgozása a cél, ezért mindenképpen kerítsünk sort arra, hogy minél pontosabban éreztessük, min mentünk keresztül. Használjunk olyan szavakat, amelyek nem csak hozzávetőlegesen, hanem épp azt az állapotot írják le, ami a valóságnak megfelel. Pl. 'Ettől majd megőrültem' helyett 'Ettől ideges lettem, mert nem szeretek elmaradni a kötelezettségekkel'.
  

Probléma pontosítása
Miután egy szelet elhangzott, a másik fél feladata visszamondani a saját megértését mindarról, amit hallott. A másik fél szavait újrafogalmazva adja vissza. A történésekkel ez könnyebb szokott lenni. Az érzelmek visszaadása általában nehezebb. Fejünk tele van sztereotípiákkal a másik féllel kapcsolatban, amelyek egy része nem igaz: szerintünk hogyan érez adott helyzetben. Hajlamosak vagyunk ezeket a sztereotípiákat beleszőni az érzelmi hatás leírásába, azaz, a saját értelmezésünket vetíteni a másik motivációira, korlátjaira.

A probléma pontosítása során a kezdeményező fél figyel, és csupán eldönti, amit visszahallott, megfelel-e annak, amit ő elmondott. Ha nem, pontosíthat, azonban nem vihet bele új tartalmat. Nincs tehát 'Így van, pont ez az, és amikor pedig...'

Pontosítani viszont lehet, pl. 'Nem aggódtam, hogy nem lesz kifizetve, hanem idegesített a tény, hogy késünk a fizetéssel'.

A probléma pontosítása lehet többkörös is, itt a fő irányelv a türelem, mindkét fél részéről. Néha egyszerűen csak más világban létezünk, mint a másik; eltart, amíg eljutunk hozzá, ő pedig hozzánk. Szívósan újra és újra neki kell menni az adott problémának és közös megértést létrehozni.

Ez a pont az, amikor figyelmünket, gondolatainkat, érzésünket együttesen annak szolgálatába állítjuk, hogy a másikat megértsük. Meg kell értenünk, hogy ez nem egy passzív befogadói szerep: aktívan fel kell építenünk a másik világának ezt a szeletét magunkban, hogy valóban azt mondhassuk, értjük és érezzük azt, amit a másik mond. Ez a tevékenység a szeretet gyakorlásának egy formája: értelmünk, érzelmünk és akaratunk együtt mozog azért, hogy a másiknak átadjuk teljes figyelmünket és megértésünket.

Ebből már látszik, hogy ez az igazi feladat; minden, ami ez után jön, az a kommunikáció lezárása.

Racionalizálás
Miután megértettük a másikat, biztosítanunk kell affelől, hogy mindaz, amit mondott, értelmes, nem nonszensz. Ez egy rövid visszajelzés az intellektusnak: 'Megértettem, amit mondtál, és ez teljesen érthető, logikus'. Persze bátran lehet saját szavainkat használni.

Érzelmi visszatükrözés
Az, hogy valami logikus, nem jelenti azt, hogy a másik nem őrült. A racionalizálás az értelemnek szól, az érzelmi visszatükrözés elelője az érzelemnek: rendben vagy, az érzelmi reakciód természetes, ismerve a helyzeted: 'A te helyedben én is így éreznék'. A cél nem az, hogy gépiesen elismételjük ezt a frázist, hanem az, hogy érezzük bele magunkat a másik helyzetébe.

Tippek

• Kommunikáljunk gyakran -- ne hagyjuk felgyűlni a problémákat, mert egyre nehezebb előhozni, egyre nehezebb anélkül véghezvinni, hogy veszekedéssé fajuljon.
• Kommunikáljunk gyorsan -- ha valami zavar, hozzuk elő minél hamarabb. Az élmény friss, könnyű mindkét félnek az eseményhez kapcsolódni, könnyebb láttatni a másik féllel a nézőpontunkat.
• Hatékony kommunikációnak hívjuk, de valójában ez az egység építése. Az egység pedig megelőzi a szeretetet.

Sok sikert a gyakorlásához!

120 milliárd halott gyermek

A valaha a Földön élt emberek számát az 1995-ben készült, majd 2002-ben frissített modern tudományos becslésben Carl Haub 106 milliárd emberre teszi. Igaz Atya 300 milliárd lélekről beszél, a kettő elég közel (nagyságrenden belül) van ahhoz képest, hogy mennyire kevés információval rendelkezett Haub.

Ami viszont megdöbbentő, hogy Haub ezen tanulmánya szerint, ami ezt a 106 milliárdot hozza ki, az összes valaha élt embernek a 40%-a nem élte meg az egy éves kort. 40%! Az Igaz Atya által említett 300 milliárd valaha élt emberrel ez 120 milliárd ember - 120 milliárd gyermek, akik úgy haltak meg, hogy az egy éves kort sem érték el.

Mind Isten egyedi gyermekei. Nem mintha a többi 180 milliárd azt az Istennek örömet okozó életet élte volna, de ezeknek a gyermekeknek a tömege nagyon kép szerűvé, valóssá tette számomra az elvesztegetett életeket, az emberi élet értéknélküliségét a történelem során és Isten fájdalmát, akinek szülőként végig kellett élnie mindezt.

A tudományos világ, ami az embert is csak az evolúció termékeként az állatvilág részeként tekinti, közömbösen megy el egy ilyen tény mellett. Igen, 40%, nem nagy szám -- a hal ikráknak meg néha a 80-90%-a nem éri meg, hogy hal legyen.

Zsidó kiadványokat olvasva egy teljesen más megközelítést látok: a zsidó hagyományban, főleg manapság, minden egyes embernek tudják a nevét. Pár éve a váci zsidó fesztiválon vettem egy, a vác környéki zsidóság történetét feldolgozó rövid könyvecskét. Leírja a zsidóság megjelenését az egyes falvakban, mivel foglalkoztak, kik voltak, ki kit vett el, mikor - név szerint emlegetve őket.

Hasonlóképpen, Apeldoornban van egy zsinagóga, előtte egy emlékmű a holokauszt áldozatainak. Ha valaki a közelébe megy, egy hangszóró elkezdi sorolni az áldozatok neveit. Most nem akarok belemenni ennek esztétikai értékelésébe, csak jól mutatja azt, hogy ők is, mindenkiről tudták, hogy ott volt, ő volt. Nem csak azt tudták, hogy 1930-ban 1050-en voltak, 1951-ben 112-en, hanem hogy pontosan ki volt az a kilencszáz, aki már nem jött vissza (meg persze az egész családjának a történetét, vissza). Itt fontos az ember, fontos az élet, fontos a származás. Mennyire más logika ez, mint a természetes kiválasztódás lélek nélküli nézőpontja.

A Darwinista szemlélet - ami sajnos mélyen átjárja a gondolkodásunkat - elfeledteti velünk a vérvonal, a származás fontosságát. Atya szerint a vérvonal fontosabb az életnél.(God's Ideal Family - the Model for World Peace, The Importance of Lineage).

A 120 milliárd gyermek most élő leszármazott nélül, megszakadt vérvonallal létezik a szellemi világban.

Szülői szív

Eszembe jutott egy elszomorító beszélgetés ismerősömmel, akinek a lánya épp szülés előtt állt. Augusztus 19-re volt kiírva a lány, ismerősömmel épp augusztus 19-én beszéltem.

- "Mész segíteni, ugye? - kérdeztem, izgatottan. Ő azonban flegmán felelt:
- "Majd szól, ha segítségre van szüksége."

Miután megszületett a baba, ismét beszéltünk: - "Majd megnézem, ha hazavitték."

A szív nem ilyen.

Odamegyek, segítek neked, ott állok az ajtód előtt. Tudom, hogy szükséged lesz rám, mert nehéz lesz neked, mert sokkolni fog a szülés, mert fáradt leszel. Szükséged lesz a biztatásomra, hogy főzzek rád és vigyázzak a kicsire, hogy tudj aludni. És egyébként is, az én babám is, az én unokám.

"A szeretet alapja a szív, amely mindent feláldoz a másikért. Az ok, ami miatt a szülői szeretet igaz szeretet, az az, hogy a szülők készek minden odaadni a gyermekeiknek, és ha mindent odaadtak, még többet akarnak adni. Egyetlen szülő sem tartja nyilván az összes cipőt és ruhát, amit gyermekének vett és mondja, „Ennyit költöttem rád”. Nem, a szülő mindent odaad, amije csak van és azt mondja, „Bárcsak többet tehetnék érted, mint amit tettem, és sajnálom, hogy nem tudok többet tenni.”"
Igaz Atya

Mennyire messze estünk ettől az állapottól!

Pár hete az állatkertben jártunk, egy kisfiú torkaszakadtából üvöltött. Mosolyogva mondtam neki, "Hát te nagyon el vagy keseredve", próbáltam szimpatizálni vele. Azonban mint kiderült, nem vele kellett volna. Édesanyja, gyermekéhez hasonlóan vörös fejjel válaszolta: "Nekem kellene elkeserednem!!"

Riadtan hallgattam. Tényleg el volt keseredve. Komolyan gondolta. Nem jártam utána, mit művelhetett az az ötéves az anyjával, nyilván valami szörnyűt. Inkább megnéztük a zsiráfokat. Közben egyre az járt a fejemben, hogy olyan társadalomban élünk, ahol gyermekek nevelnek gyermekeket. Nem vagyunk érettek a szülőségre.

Szakmai életünk elkezdéséhez intézményesített oktatásban veszünk részt 12-18 éven keresztül. Az autóvezetéshez is vizsgát kell tenni. Gyermeket szülni, gyermeket nevelni azonban minden tudatos rákészülés nélkül lehet. (És nem a vizsgát hiányolom).

A tudatos rákészülés a szív, a szeretet képességének, az önzetlen adásnak a fejlesztése, míg végül valóban képesek vagyunk mindent odaadni, elfelejteni, hogy adtunk, és újra csak adni.