Figyelem és figyelmesség

Megvárom, amíg összeírja a listát, hogy megcsináljam, vagy észreveszem és magamtól megcsinálom, magamtól figyelek rá?

A figyelem és a figyelmesség: a mindenhol jelenlévő külső és belső aspektus.

A figyelem a forma, az eszköz: a képesség, hogy egyáltalán észrevegyünk dolgokat. A figyelem a tudat irányítása, az érzékszervek tudatos összpontosítása. Nem csak úgy folynak befelé az információk, hanem az események, a történések áramában észreveszünk dolgokat, beemeljük tudatunk széléről.

A figyelmesség a tartalom, a döntés, hogy mire figyelek, és ezen alapulva cselekszem. Ha nem tudsz figyelni, nem tudsz a másikkal figyelmes lenni, ami korlátoz a szeretetben. A figyelmesség az, amikor a figyelem irányításával, a figyelem használatával aktívan teszel valamit.

Mi, férfiak, nem vagyunk eleresztve ezen a téren. Talán anyáink áldozatos élete, ahogy mindent elénk tettek, ahogy megkíméltek bennünket – nem is a munkáktól, mert talán abban még részt is vettünk – de attól, hogy odafigyeljünk, hogy jelen legyünk.

Persze aminek híján vagyunk, azt másokban is hiányoljuk. Mindig bosszant, mikor a gyerekek tompikán mennek el a dolgok mellett. Vagy mondjuk öltözködés közben, mikor amúgy is mindenki teljesen kész a sok téli cucctól: hol a csizma, hol a sapka, pulóvert vettél stb. – no és ekkor megkérdezik, hogy hová megyünk – mikor amúgy egész délelőtt erről volt szó. Natália aranyos, mostanában többször visszamondja nekem az atyai intelmeket, mikor én bambulok el „Te mondtad, hogy mindig figyelj oda, mi van körülötted!” – azzal a kamaszos nevetéssel, hogy most jól visszakapta.

Meglepődtem, nem is azon, hogy visszamondta, hanem hogy megjegyezte. Valamilyen meghatározhatatlan rendben, de időnként átmegy az üzenet. Elgondolkoztam, mi mindent mondhattam, amit így megjegyzett. (A múltkor például megosztottam félkész gondolataimat arról, hogy kik is lehettek Ádám és Éva fizikai szülei. No persze ezt is megjegyezte, és most tűnődhetek, hogy is rakjak rendet először az én fejemben, aztán talán az övében is.)

Elkezdtem összeírni gyakorlatokat férfiaknak a figyelem és a figyelmesség élesztéséhez. A háztartásra fókuszáltam, hogy hasznos is legyen:
- anélkül, hogy megnéznéd: hány tekercs WC papír van a fürdőszobában?
- mennyire van tele a konyhai szemetes?
- mikor viszik a kukát?

Oké, ez könnyű volt. Ha megválaszoltad, az persze csak a figyelemről szól, még nem jelenti azt, hogy valamit kezdünk is tudásunkkal. A figyelmesség része az, hogy észreveszem, hogy elfogyott a tej, a WC papír, a kávé és ha a boltban járok, veszek, anélkül, hogy le kellene írnia. Tudom, hogy melyik fajtát vesszük. Észreveszem, hogy kifogyott a kocsiból az üzemanyag, tudom, hogy holnap ő megy vele és utál tankolni, ezért megtankolok. Az észlelésen túl ott a tett.

Most egy nehezebb feladat:
Feleséged egész héten meséli, milyen hétvégi programok lógnak a levegőben, ki mindenkivel beszélt, hová fogunk menni, ez még függőben van, kik jönnek, ha nem gyógyulnak meg, akkor mi megyünk máshová és így tovább. Mindazok alapján, amit a héten hallottál, állítsd össze a hétvégi programot.

Ugye, hogy ez már fogósabb?

Az általános felállás az szokott lenni, hogy a fiúk megegyeznek, hogy jó lenne összejönni, majd elegánsan átadják a feleségeknek a telefont, hogy beszéljék meg mikor, hol, „mert ebben jobbak a lányok” -- ez igaz is. Azon túl azonban, hogy valóban jobbak a szervezésben, a különbség az, hogy a nők jobban tudnak figyelni és ezért tudnak biztonsággal dönteni: fejükben az egész kép.

Újabban, ciki vagy sem, de papírdarabkákra jegyzetelek, amikor Zsuzsi a telefonban szélsebesen sorolja a menetrend alternatívákat. Szörnyen zavarosak a jegyzeteim, nyilvánvaló tárgyi tévedésekkel, de haladunk, szerintem még értékelné is az igyekezetet.

Mindent megosztunk, erről majd máskor, azonban az ilyen praktikákkal nem dicsekszem. Emlékszem, kapcsolatunk elején komolyan elgondolkodtatta, amikor a szekrényemben felfedezte a múzeumban megszokott módon elrendezett feliratokat: zokni, alsónadrág, póló. Így utólag visszagondolva komoly krízist okozhatott neki, hogy szellemi képességeim ily durván megkérdőjeleződtek számára. Pedig csak arról volt szó, hogy rájöttem, képtelen vagyok odafigyelni, mit hová teszek a szekrényben; kellett egy mankó. A cetlikkel mindenesetre azóta óvatos vagyok.

A cetlikről meg figyelemről eszembe jut a vicc a professzorról, akinek a felesége egy hónapon keresztül minden reggel mondja: „Drágám, ne feledd, egy hónap múlva elköltözünk” – amit a professzor nyugtáz is minden reggel. A költözés napján is elmondja neki: „Drágám, ma van az a nap, amikor költözünk, ne ide gyere haza, mert itt üres lesz a ház, hanem a másik lakásba”. A címet egy papírkára írva a zsebébe csúsztatja. Előre megjósolható módon, a professzor persze a régi lakásba megy haza, és meglepetéssel áll az ajtóban. „Igen, igen, ma költözünk. De hová is mentünk?” A papírdarabot a címmel napközben elhasználta jegyzetelésre. Kimegy a ház elé és megkérdez egy kislányt: „Nem tudod, hová költöztek Johnson-ék?” - mire a kislány: „Dehogynem, csak ide a sarkon túlra. Gyere Apu, majd megmutatom.”

No mára ennyit, alkalmasint majd ennek a nevelési részéről is kellene írni.